Írjon nekünk

Szíria

Szíriában rakétákat lőttek ki légicsapást mérő izraeli repülőgépekre

A megjelenés óta

-

Szíriában péntekre virradóra légelhárító rakétákat lőttek az izraeli légierő csapást mérő repülőgépeire; egy szíriai rakétát Jeruzsálemtől északra semmisített meg az izraeli légvédelem “Hec”, vagyis Nyíl nevű rakétaelfogó rendszere – jelentette az izraeli média.

A Háárec című újság honlapja szerint a szíriai polgárháború kitörése óta eltelt hat év legsúlyosabb katonai incidense történt Izrael és Szíria között, amikor hajnali három előtt a szíriai légvédelem rakétákat vetett be a szíriai célpontokat támadó izraeli vadászbombázók ellen.

A gépekre kilőtt szíriai rakéták nem okoztak kárt, de az egyik lövedéket az izraeli légvédelem Nyíl nevű rendszere Jeruzsálemtől északra fogta el. A rakéta maradványai Jordánia területén értek földet, és a Jordán völgyében megszólaltak az izraeli légvédelmi szirénák.

Asszád: agresszor az a hadsereg, amelyik kérés vagy engedély nélkül lép be Szíriába

A Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet szerint az izraeli harci gépek a Hezbollah libanoni radikális síita szervezetnek szánt fegyvereket semmisítettek meg szíriai bevetésükön.

A repülők ellen nem Szíria legfejlettebb rakétáit vetették be az izraeli hadsereg szóvivői szerint, és a repülőgépek már visszatértek Izrael légterébe, amikor rakétákat lőttek ki ellenük.

Jeruzsálem éjszaka első ízben alkalmazta a ballisztikus rakéták ellen kifejlesztett Nyíl nevű rendszerét, noha már a kilencvenes évek végén ellátták vele a hadsereget.

Az incidensnek nincsenek izraeli áldozatai – jelentette a katonai szóvivő a szíriai bevetést kivételesen megerősítő közleményében. Az izraeli hadsereg az utóbbi években külföldi források szerint már számos légicsapást hajtott végre Szíria légterében a Hezbollahnak szánt fegyverszállítmányok ellen, de a szóvivők hivatalosan eddig nem erősítették meg, noha nem is cáfolták ezeket az állításokat.

Az éjszakai légicsapásokra adott megtorló válasz határozott elmozdulást jelent Bassár el-Aszad szíriai elnök hadseregének eddigi passzív viselkedéséhez képest. Az izraeli légierő külföldi források szerint legutóbb február végén mért légicsapást Damaszkusz határánál egy Libanonba tartó katonai konvojra.

Előtte, január közepén a szíriai államfő damaszkuszi palotájától alig néhány kilométerre lévő Mezzeh katonai repülőtérre lőttek izraeli rakétákat. Ekkor Szíria retorziókkal fenyegette meg Izraelt, de nem részletezte azok mibenlétét.

Oroszország tavaly október elején SZ-300-as légvédelmi rakétarendszert telepített Szíriába, de Izrael megállapodott Moszkvával arról, hogy összehangolják működésüket, és megakadályoznak minden esetleges véletlen összecsapást a Szíriában állomásozó orosz erőkkel. MTI

Megosztás
Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Szíria

Orosz hadászati bombázók mértek csapást a terroristákra Abu-Kemálnál

A megjelenés óta

-

Írta:

Hat Tu-22M3-as hadászati bombázó mért légicsapást az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet objektumaira a szíriai Abu-Kemál város közelében – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz területről felszállt bombázók Irán és Irak légterén áthaladva érték el a Deir-ez-Zór tartományban lévő Abu-Kemált. A gépek az IÁ erődítményeit, csapatösszevonásait és páncélosait támadták. A bombázókat a szíriai hmejmími légitámaszpontról felszállt Szu-30-as vadászgépek biztosították.

Az orosz védelmi tárca szerint a bombázók az összes kijelölt célt megsemmisítették. A hadművelet után az orosz repülőgépek a közlemény szerint visszatértek bázisaikra.

Hasonló légicsapást az orosz bombázók szerdán hajtottak végre a térségben.

Megosztás
Tovább olvasom

Szíria

Lavrov: tisztázni kell, hogy Washington összejátszott-e a terroristákkal Rakkánál

A megjelenés óta

-

Írta:

Oroszországnak nincs rá bizonyítéka, hogy az Egyesült Államok vezette koalíció segített volna elszállítani az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet fegyvereseit a szíriai Rakkából, de ezt a kérdést tisztázni kell – jelentette ki újságíróknak Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön Moszkvában.

Az orosz diplomácia vezetője a brit BBC közszolgálati médium jelentésére reagált, amely szerint az IÁ volt szíriai “fővárosából” egy titkos megállapodás alapján teherautókkal szállították el hozzátartozóikkal együtt a dzsihadista szervezet több száz fegyveresét “az amerikai és a brit irányítású koalíció, valamint a várost ellenőrző, kurdok vezette erő szeme láttára”. A BBC szerint a kimenekítettek között volt az IÁ több hírhedt vezetője és többtucatnyi külföldi harcos is.

Lavrov szerint Oroszországnak nincsenek bizonyítékai arra, hogy Rakkánál összeesküvés történt, de az a tény, hogy a városból épségben távozhattak fegyveresek, már hatást gyakorolt a helyzetre a terepen. Mint mondta, az ügyben Moszkva magyarázatért fordult Washingtonhoz.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő az ugyancsak csütörtökön megtartott sajtótájékoztatóján kijelentette:

Moszkva számít rá, hogy Washington szigorúan tartja majd magát a terrorizmus elleni harcban vállalt kötelezettségeihez, amelyeket a Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök által a minap Danangban jóváhagyott, Szíriáról szóló nyilatkozatban vállalt. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok nem kapott felhatalmazást az ENSZ-től arra, hogy csapatokat vezényeljen a polgárháború dúlta arab országba. Csodálkozását fejezte ki amiatt, hogy James Mattis amerikai védelmi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján azt állította, hogy az amerikai katonák “az ENSZ engedélyével tartózkodnak Szíriában”.

Emlékeztetett rá, hogy a világszervezeten belül egyedül a Biztonsági Tanács (BT) jogosult fegyveres erő nemzetközi alkalmazásáról dönteni, de a testület ilyen felhatalmazást az Egyesült Államoknak nem adott. Hozzátette, hogy az amerikai erők a törvényes szíriai kormány akarata ellenére, “gyakorlatilag megszállókként fellépve” tartózkodnak az ország területén. Zaharova szerint felmerül a gyanú, hogy Washington továbbra is ellenőrzése alatt akarja tartani Szíria területének egy részét, hogy a neki kellő eredményt vívja ki a rendezésben.

Lavrov csütörtökön azt is közölte: nincs esélye annak az amerikai BT-határozattervezetnek, amely a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) és az ENSZ szíriai Közös Vizsgálati Mechanizmusa (JIM) mandátumának meghosszabbítását szorgalmazza.

Kifogásolta, hogy Washington semmit sem akar változtatni a szíriai vegyi támadásokat kivizsgáló JIM tevékenységében, amely szerinte az általa alkalmazott módszerekkel megszegte Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt.

Kijelentette, hogy ha az Egyesült Államok blokkolni fogja a JIM mandátumának meghosszabbításával kapcsolatban kidolgozott orosz határozattervezetet, az azt jelenti, hogy a mechanizmust továbbra is manipulációinak eszközeként kívánja felhasználni.

A külügyi szóvivő, Zaharova egyébként Moszkva felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az amerikai biztonsági szolgálatok az orosz külképviseletek pénzügyi tranzakciókra vonatkozó adatokat szivárogtattak ki a sajtónak. Mint mondta, ezzel megsértették mind a banktitkot, mind pedig az orosz nagykövetség bankszámlái immunitásának elvét.

Hozzátette: a történtek szerinte azt bizonyítják, hogy “az amerikai bankok az Egyesült Államok különleges szolgálatainak teljes ellenőrzése alatt működnek”.

Kijelentette, hogy Moszkva nyomásgyakorlási kísérletként értékeli azokat az értesüléseket, amelyek szerint az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatot indított a washingtoni orosz nagykövetség átutalásainak ügyében.

A szóvivő más témákról szólva arra figyelmeztetett, hogy az orosz-spanyol viszony romlásához vezethetnek azok a “nem bizonyított” és “kétes források” által alátámasztott vádak, amelyek szerint Oroszország a katalán válság kapcsán beavatkozik Spanyolország belügyeibe. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

Szíria

Hat orosz hadászati bombázó támadta a terroristákat Szíriában

A megjelenés óta

-

Írta:

Hat Tu-22M3-as bombázó mért légicsapást az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű terrorszervezet objektumaira a szíriai Abu-Kemál város közelében – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.

Az orosz területről felszállt hadászati bombázók Irán és Irak légterén áthaladva érték el a Deir-ez-Zór tartományban lévő Abu-Kemált. A gépek az IÁ erődítményeit, összevont csapatait és páncélosait támadták.

A védelmi tárca szerint az összes kijelölt célt megsemmisítették. A bombázókat a szíriai hmejmími légitámaszpontról felszállt Szu-30-as vadászgépek biztosították.

A hadművelet után az orosz repülőgépek a közlemény szerint visszatértek bázisaikra. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű