Írjon nekünk

Politika

Putyin: a NATO folyamatosan provokálja Oroszországot

A megjelenés óta

-

A NATO folyamatosan megpróbálja konfrontációba sodorni Oroszországot – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök. Hozzátette, hogy a szövetség tagjai továbbra is folytatják a beavatkozást az ország belügyeibe.

A vádakat Putyin az orosz hírszerzés a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) magas rangú tagjaival folytatott tárgyaláson fogalmazta meg.

Az orosz elnök elmondta, hogy az elmúlt években a biztonsági helyzet nem javult, hanem éppen ellenkezőleg, számos fenyegető tényező még komolyabbá vált.

A NATO a maga “újonnan bejelentett -hivatalos- küldetésével, hogy elrettentse Oroszországot” is egy ilyen fenyegetés.

Ez a célja a katonai szövetség terjeszkedésének. Ez korábban történt, de most találtak egy új indokot, melyben ők komolyan hisznek – mondta Putyin.

Tény, hogy folyamatosan provokálnak, megpróbálnak konfrontációba sodorni minket – tette hozzá.

Az orosz elnök elmondta, hogy a NATO tagországok folytatják erőfeszítéseiket, hogy beavatkozzanak az ország belügyeibe, melynek célja a társadalmi és politikai rend destabilizációja Oroszországban.

Putyin kijelentette, hogy a külföldi hírszerző ügynökségek továbbra is intenzív tevékenységet folytatnak Oroszországban.

Putyin elmondta, hogy tavaly 53 külföldi kémet és 386 külföldi titkosszolgálati ügynököt buktattak le.

Az orosz elnök sajnálatát fejezte ki amiért Oroszország és a nyugati államok nem folytatnak párbeszédet olyan közös ellenségekkel kapcsolatban, mint például a terrorista csoportok.

Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Politika

Még nem tudni lesz-e idén újabb Putyin-Trump találkozó

A megjelenés óta

-

Írta:

A Kreml még nem erősítette meg, hogy az idén újra személyesen tárgyalna egymással Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök.

Sajtóértesülések szerint az államfői találkozóra az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés vietnami csúcstalálkozóján kerülhet sor.

Jurij Usakov az orosz elnök tanácsadója újságírói kérdésre elmondta, hogy a korai még konkrétumokról beszélni a csúcstalálkozóval kapcsolatban.

Az APEC-csúcsot 2017 november 10-11-én rendezik meg Vietnamban, 21 ország részvételével.

Tovább olvasom

Politika

Videó: Putyin köszöntötte a Világifjúsági és diáktalálkozó résztvevőit Szocsiban

A megjelenés óta

-

Írta:

Vlagyimir Putyin orosz elnök köszöntötte a XIX. Világifjúsági és diáktalálkozó résztvevőit Szocsiban. A megnyitóünnepséget a Bolsoj Jégpalotában rendezték meg az olimpiai parkban.


Tovább olvasom

Politika

Gaudi-Nagy Tamás: amíg Ukrajna nem biztosítja a magyarság önrendelkezését, nem lehet a közösség társult tagja

A megjelenés óta

-

Írta:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás pólóján: a Krím jogosan Oroszországé, Kárpátalja pedig jogosan tartozik Magyarországhoz

Kárpátalja autonómiájáért és az új ukrán oktatási törvény eltörléséért tüntettek ifj. Hegedűs Loránt református lelkész szervezésében péntek este Budapesten, az ukrán nagykövetség épülete előtt.

‘az őshonos nemzeti közösségeknek joguk van az autonómiához’

A demonstráción összegyűlt 100-150 ember előtt Morvai Krisztina független európai parlamenti képviselő azt hangsúlyozta, hogy minden magyar embernek joga van a szülőföldjén magyarként élni, és az őshonos nemzeti közösségeknek joguk van az autonómiához. Ezt akkor is ki kellett volna mondani, amikor az Európai Unió megkötötte a társulási szerződést Ukrajnával – tette hozzá.

“a Krím jogosan Oroszországé, Kárpátalja pedig jogosan tartozik Magyarországhoz”

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, aki egy angol nyelvű, “a Krím jogosan Oroszországé, Kárpátalja pedig jogosan tartozik Magyarországhoz” feliratú pólóban lépett színpadra, kijelentette: amíg Ukrajna nem biztosítja a csaknem 200 ezres kárpátaljai magyarság önrendelkezését, nem lehet a közösség társult tagja.

Tüntetés a budapesti ukrán nagykövetség előtt

A demonstrálók ifj. Hegedűs Loránt felszólítására egyperces csenddel emlékeztek meg az 1930-as években pusztító, mesterségesen előidézett ukrajnai éhínség, a holodomor áldozatairól. A résztvevők nemzetiszínű és Árpád-sávos zászlókat lobogtattak, és feltűnt egy katalán lobogó is.

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

A szeptember végén hatályba lépett ukrán oktatási törvény szerint 2020 szeptemberétől az oktatás nyelve az államnyelv, a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatását csak az első négy osztályban engedélyezik, utána a tárgyak többségét ukránul kell tanítani. A módosítás ellen több szomszédos országban is tiltakoztak.

Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű

Orosz Hírek © 2017