Az utolsó évszázad

Az orosz cárok utolsó évszázada

Ha visszatekintünk és megvizsgáljuk az orosz cárok utolsó évszázadát, nem nehéz felfedeznünk, hogy az reformok és vissza lépések sorozata.

Ma már tudjuk, hogy ez a számtalan nagy és kevésbé nagy próbálkozás végül 1917-ben teljes kudarccal végződött.

A XIX, század I. Sándor(1801-1825) uralkodásával kezdődött Sándor nyitott gondolkodású felvilágosult uralkodó volt. Uralkodása kezdetén számtalan reformmal próbálkozott, de ezek nagy része inkább csak jelképes vagy nagyrészt eredménytelen volt.

Még a jobbágyfelszabadítással is megpróbálkozott, de ez nagyon csekély eredményt hozott.

Országlása vége felé azonban már sokkal kevésbé volt elszánt a birodalom megújítása érdekében.

Utóda I. Miklós (1825-1855) más személyiséggel rendelkezett mint Sándor. Igaz, nagyon nehéz körülmények között kezdődött az uralkodása. Alig került trónra máris egy nagy felkeléssel kellet szembenéznie. A dekabristák a napóleoni háborúk idején szembesültek országuk elmaradottságával.

1825 decemberében fellázadtak a birodalom megreformálása érdekében. Ez az esemény csak elmélyítette Miklós egyébként is konzervatív személyiségvonásait.

Uralkodása nagy részében elnyomó politikát folytatott. Talán a század legdespotikusabb cárja volt. Ez sajnos megnyilvánult az 1849-es cári intervencióban is. Az igazán nagy kudarc következményeivel azonban a krimi háború (1853-1856) már nem szembesíthette mert 1855-ben meghalt .

Ezzel a teherrel fiának II.Sándor cárnak (1855-1881)kellet megbirkóznia. Ekkora világossá vált ,hogy a hatalmas, de elmaradott birodalom nem képes versenyezni a fejlett nyugati hatalmakkal. II.Sándor kétségtelenül a legszimpatikusabb és legnagyobb formátumú uralkodója a századnak. Gyorsan felismerte, hogy a birodalmi reformok már nem halaszthatók és csupán restruktív, elnyomó intézkedésekkel nem lehet a problémákat orvosolni. 1861-ben elrendelte a jobbágyfelszabadítást és számos reformot kezdeményezett.

A külpolitikai sikerek sem maradtak el, ami Közép-Ázsiában és a Balkánon jelentős sikereket eredményezett .

A legnagyobb katonai győzelmet az 1877-78-as orosz-török háborúban aratta .

Sajnos a nagy belső feszültségek nem oldódtak meg elég gyorsan és ez pont annak az embernek az életébe került, aki ezt nem érdemelte meg. 1881-ben meggyilkolták és ezzel vége is lett a nagy reformok korszakának.

III. Sándor(1881-1894) teljesen más természetű ember volt mint apja . Uralkodóként is gyökeresen más irányba fordult.

Létrehozta a rettegett Ohranát (politikai rendőrség ) és minden szempontból elnyomó és ókonzervatív irányba fordította a birodalmat . Természetében talán I.Miklóshoz volt hasonló .Megerősödött az antiszemitizmus és a népet éhínség sújtotta. Uralkodása és reformképtelensége már előrevetítette a cári rendszer bukását.

Az utolsó cár II. Miklós bár nem volt rossz ember, de nem is volt igazán alkalmas az uralkodásra. Inkább a barkácsolás érdekelte mint a politika. Már koronázása is baljósan kezdődött! Az ajándékokra váró sokaság halálra taposta egymást.

II.Miklós(1894-1917) a század elején először a japánoktól elszenvedett vereség ,és az azt követő forradalom képében szembesült először az elmaradottsággal, a súlyos gondokkal, szegénységgel és nyomorral.

Ez azonban nem volt elég, hogy döntő változásokat kezdeményezzen.

Az 1914-ben kitörő világháború megrázkódtatásai és az 1917-es forradalom végleg maga alá temette a cárizmos rendszerrét és vele együtt a cárt és családját is.

Talán ha az ország több olyan nagyformátumú uralkodóval rendelkezett volna mint II. Sándor nem történik meg ez de mint tudjuk : A történelemben nincs ha.

Szilágyi János

loading...

Ez is érdekelhet