Kreml: korai még a Washingtonnal folytatott együttműködésről beszélni

Korai lenne még előrejelzésekbe bocsátkozni az Oroszország és az Egyesült Államok között Szíria ügyében lehetséges jövőbeni együttműködéséről, Moszkva ugyanakkor kész a párbeszédre ebben a témában – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján.

“Korai még megmondani, hogy mi lesz az új amerikai kormányzat álláspontja. Türelemmel kell lennünk, és meg kell értenünk, milyen formát ölt majd az új amerikai adminisztráció” – mondta Peszkov.

“Putyin elnök álláspontja továbbra is az, hogy a (szíriai) helyzetet lehetetlen hatékony, sokoldalú, elsősorban és főleg az Oroszország és az Egyesült Államok közötti együttműködés nélkül megoldani” – tette hozzá.

Peszkov szerint Putyin a kezdetektől fogva igyekezett együttműködést kezdeményezni Washingtonnál a szíriai politikai rendezés ügyében, ám a jelenlegi amerikai kormányzat ezt elutasította. A Kreml szóvivője nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy Moszkva képviselői felvették-e a kapcsolatot Donald Trump megválasztott amerikai elnök fiával, aki nemrégiben a francia fővárosban folytatott egyeztetést a szíriai helyzetről.

Az orosz védelmi tárca csütörtökön közölte: az orosz fegyveres erők szakértői bizonyítékot találtak arra, hogy a szíriai kormányellenes erők idén szeptemberben vegyi fegyvert vetettek be Aleppó tartományban. A hólyaghúzó mustárgázképző anyagot egy 240 milliméteres aknagránátban találták.

Igor Konasenkov, a védelmi minisztérium szóvivője október 11-én jelentette be: orosz szakértők bizonyítékot találtak rá, hogy “terroristák” fehérfoszfort alkalmaztak Aleppó város délnyugati részén. MTI

Akár ez is tetszhet