Írjon nekünk

Dokumentumfilm a Majdan első két hetéről (+18)

A megjelenés óta

-

És ez még csak a kezdet volt. A “java” csak ez után jött.

A tüntetés-sorozat 2013. november 21-én kezdődött. 24-én már verték a rendőröket az utcán. 30-án is, amikor – a Magyar Televízió összeállítása szerint – “a rendőrök, Janukovics parancsára, brutálisan verték a békés tüntetőket”.

(Ezt a hazugságot egyébként a zavargásokat irányító trojka egyik vezére, Arszenyij Jacenyuk későbbi miniszterelnök üvöltötte világgá.)

NOVEMBER 30-ÁN A TÉREN BONTOTT ZÁSZLÓT AZ UKRAJNAI FASISZTA SZERVEZETEK EGYESÍTÉSÉVEL PRÓBÁLKOZÓ “JOBB SZEKTOR” (melyből utóbb párt, illetve a hadsereg része lett). Az ízig-vérig náci szervezet egyik alapítója és fő szponzora a véreskezű zsidó milliárdos oligarcha, Igor Kolomojszkij volt. (Az, aki kifundálta és megfinanszírozta a 2014. május 2-i ogyesszai borzalmas tömegmészárlást.)

(Amikor – együttérezve zsidó honfitársainkkal a 75 évvel ezelőtti Holokauszt miatt, meghatottan mondjuk: “ez – a fasizmus – soha többé nem fordulhat elő!”, jusson eszünkbe a zsidó főnáci és hóhér, Igor Kolomojszkij és “Jobb Szektora is. Akit amúgy korábban egy európai zsidó szervezet élére javasoltak. Így “nem fordulhatnak elő többé a fasizmus rémtettei”.)

December 1-én ledöntötték a Lenin-szobrot, és vadul nekitámadtak a rendőröknek. Egy másik utcán – ahol több kormányzati épület is van – a kormánynegyedet őrző rendőrök sorfalának buldózerrel mentek neki.

CSAK AZON AZ UTCÁN, EGYETLEN NAP ALATT SZÁZ RENDFENNTARTÓ SÉRÜLT MEG: csonttörések, zúzódások, betört koponyák, égési sérülések. (Rendőrök agyonverése, szemük kiszúrása, karjuk petárdával való lerobbantása, a városháza pincéjében való kínzása még csak ez után következett.)

Ez még csak az első két hete volt a három hónapig tartó, borzalmas rémálomnak. Amit még borzalmasabb – máig tartó – évek követtek. SZÁZEZER HALOTTAL (mindkét részről).

Csikós Sándor

Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Sport

Phjongcshang 2018: Az indulás mellett döntöttek az oroszok

A megjelenés óta

-

Írta:

Részt vesznek a februári, phjongcshangi téli olimpián az orosz sportolók, akik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) múlt heti határozata szerint csak semleges zászló alatt versenyezhetnek majd a játékokon.

Az indulásról szóló egyhangú döntés kedden, az úgynevezett olimpiai gyűlésen született meg – jelentette a TASSZ orosz hírügynökség.

Az orosz doppingbotrány miatt a NOB végrehajtó bizottsága múlt kedden felfüggesztette az Orosz Olimpiai Bizottságot, ezzel egyben kizárta a dél-koreai játékokról, és csak semlegesként, az ötkarikás zászló alatt engedélyezte az orosz sportolók indulását.

A 2018-as téli olimpiát február 9. és 25. között rendezik a Phjongcshangban. MTI

Tovább olvasom

Szíria

Elemző: az orosz csapatkivonás a szíriai stabilitás jele

A megjelenés óta

-

Írta:

Az orosz csapatkivonás annak a jele, hogy egyre stabilabb a helyzet Szíriában, egyben demonstrálja, hogy Oroszország rendezte az Egyesült Államok ügyetlen lépései nyomán kialakult helyzetet – jelentette ki a Türkinfo hírportál főszerkesztője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.

Tarik Demirkán közölte: ugyan a csapatkivonás nem teljes, ám ez a lépés is jelzi, hogy Oroszország, Törökországgal és Iránnal együttműködve a szíriai rendezés kulcsszereplőjévé vált.

Ugyanakkor Törökország, amely évekig sikertelenül követelte Aszad szíriai elnök távozását, mára elfogadta a helyzetet annak fejében, hogy a szíriai kurdok nem kapnak az iraki kurdokhoz hasonló, széles körű autonómiát – fűzte hozzá.

Arról is szólt, hogy tovább növelte a Törökország és az Egyesült Államok közötti feszültséget, hogy Trump amerikai elnök elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Törökország mindig is azon az állásponton volt, hogy a közel-keleti rendezés kulcsa a palesztin kérdés rendezése, ezen belül pedig szimbolikus szereppel bír Jeruzsálem státusza – mondta az elemző. MTI

Tovább olvasom

Elnökválasztás 2018

Öngyilkos támadásokra készülő terrorcsoportot lepleztek le Oroszországban

A megjelenés óta

-

Írta:

Lelepleztek egy terrorcsoportot Oroszországban, amely az újévi ünnepek és az elnökválasztási kampány idején öngyilkos merényleteket készült elkövetni Moszkva térségében – jelentette be Alekszandr Bortnyikov, az Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) vezetője a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság keddi ülésén.

Az orosz titkosszolgálatok Bortnyikov szerint hétfőn vették őrizetbe a csoport közép-ázsiai származású tagjait. A terroristáktól robbanószerkezeteket, lőfegyvereket és lőszert foglaltak le. Az FSZB felszámolt egy “terroristaeszközöket előállító laboratóriumot is”.

Bortnyikov, aki egyben a Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság vezetője, elmondta, hogy az orosz szakszolgálatok az év folyamán 61, terrorizmussal összefüggő bűncselekményt, köztük 18 jelentős merényletkísérletet akadályoztak meg, és 56 – konspirációban működő – “terroristasejtet” lepleztek le. Az FSZB 2017-ben 78 fegyverest és azoknak segédkező személyt “likvidált”, valamint 1018 “banditát” vett őrizetbe.

Az FSZB igazgatójának beszámolója szerint a nemzetközi terrorszervezetek “a terrorista aktivitás gócpontjait” próbálják meg létrehozni Oroszország egyes régióiban. Felhívta a figyelmet arra, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet utolsó szíriai erősségeinek felszámolása nyomán a terroristák más területekre próbálnak meg átcsoportosulni.

A Bortnyikov vezette szolgálat az év folyamán több mint 17 500 olyan külföldi személy beutazását akadályozta meg, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állnak a terrorizmussal. Az FSZB elejét vette annak is, hogy 80, a terrorszervezetek toborzóinak befolyása alá került személy elhagyhassa Oroszországot.

Oroszországban március 18-án tartják meg az elnökválasztást. MTI

Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Népszerű