Írjon nekünk

Gazdaság

Sberbank Europe: 13,8 millió euró adózott profit az első fél évben

A megjelenés óta

-

A Sberbank Europe Csoport az első fél évben 13,8 millió euró konszolidált adózott nyereséget ért el a növekvő működési bevételeknek és a költséghatékonyságnak köszönhetően a tavalyi első fél évi 65,2 millió euró veszteség után. A magyarországi leánybank eredményei összhangban állnak a Sberbank Europe Group célkitűzésével – közölte a bank pénteken az MTI-vel.

A közlemény ismerteti: a Sberbank Europe az év elején 370 millió euró alárendelt kölcsönt saját tőkévé konvertált, júliusban pedig lezárta a Sberbank Slovensko 99,5 százalékos üzletrészének értékesítését. Az ügylet befejezése után a Sberbank Europe elsődleges alapvető tőkemutatója (Core Tier 1) 15,8 százalékra emelkedett a 2015. év végi 10,7 százalékról.

A nettó kamatbevétel az alacsony kamatok és szankciók által fémjelzett, kihívásokkal teli üzleti környezet ellenére éves szinten 21 százalékkal, 148 millió euróra emelkedett, főként az ausztriai vállalati üzletágnak, és a csoportszintű likviditás-optimalizációnak köszönhetően. A nettó díj- és jutalékbevétel 10 százalékkal, 39 millió euróra nőtt. Az általános adminisztratív kiadások éves szinten 13 százalékkal, 152 millióról 132 millió euróra süllyedtek a költséghatékonyság javulásának köszönhetően.

A nem teljesítő hitelek (NPL) aránya 2015 első fél évéhez képest 12 százalékkal zsugorodott, 11,3-ról 10,5 százalékra csökkent NPL ráta mellett, míg az NPL fedezeti arány 39-ről 45 százalékra nőtt. A kockázati költségek 61 millió euróról 37 millióra mérséklődtek az előző év azonos időszakához képest.

A konszolidált mérlegfőösszeg június 30-án 14,242 milliárd eurót tett ki (a Sberbank Slovensko-t is beleértve), 2015. végéhez képest 0,7 százalékkal csökkent, a szlovákiai leányvállalat nélkül 12,504 milliárd euró volt.
A Sberbank Europe aktív ügyfeleinek köre 2015 végéhez képest 9,4 százalékkal, 661 ezerre bővült (nem számítva a szlovákiai Sberbankot). A növekedés nagyrészt a szerbiai és csehországi lakossági üzletág ügyfélkör-bővülésének köszönhető. A vállalati üzletágban a Sberbank Europe továbbra is az Oroszország és a FÁK államok, illetve az európai piacok közti közvetítői szerepére helyezi a hangsúlyt.

Elvásársok felett teljesített a Sberbank Magyarország

A Sberbank Magyarország eredményei a közlemény szerint összhangban állnak a Sberbank Europe Group célkitűzéseivel, amelyek a költségek csökkentése és az ügyfélszám növekedése mellett a hitelezési portfólió minőségének javítására összpontosítanak. A magyar leánybank 2016 első nyolc hónapjában több területen is az elvárások felett teljesített. A Sberbank Magyarország adózás utáni eredménye ebben az időszakban 3,5 milliárd forinttal volt jobb a 2015-ösnél, hitelállománya 3,7 milliárd, betétállománya 9,1 milliárd forinttal volt magasabb a tervezettnél. A bank tőkemegfelelési mutatója 25,4 százalék, likviditása nagyon erős, hitel-betét mutatója pedig 98 százalék – ismerteti a hitelintézet. MTI

Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Gazdaság

Lavrov: a Török Áramlat második ága csak szilárd uniós garanciák esetén épül meg

A megjelenés óta

-

Írta:

Csak akkor épül meg a Török Áramlat földgázvezeték második ága, ha Oroszország szilárd garanciákat kap az Európai Bizottságtól – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfői moszkvai sajtóértekezletén.

Lavrov elmondta, hogy az Európába meghosszabbítható vezetéknek egyelőre csak az első, a török fogyasztók ellátására szánt ága épül.

“A második csak akkor fog megépülni, ha vasbeton (szilárdságú) garanciákat kapunk az Európai Bizottságtól, hogy nem fogja megismételni ugyanazt a mutatványt, amely a Déli Áramlattal kapcsolatban Bulgária esetében történt, amely most ismét kész arra, hogy megvizsgálja a Török Áramlat második ágának fogadását” – nyilatkozott az orosz diplomácia vezetője.

“Készek leszünk minden olyan változatra, amelyet 100 százalékban szavatol majd az Európai Bizottság, és amelyet ilyen módon nem fognak meghiúsítani” – mondta. MTI

Tovább olvasom

Gazdaság

Oroszországban magánbefektető először vásárolt erőművet a kriptodeviza-bányászathoz

A megjelenés óta

-

Írta:

Alekszej Kolesznyik üzletember az első magánszemély, aki Oroszországban erőművet vásárolt a kriptodeviza-bányászathoz – közölte a Kommerszant című gazdasági napilap pénteken.

Az újság úgy értesült, hogy Kolesznyik “két kisebb hőerőművet” vett meg a Viktor Vekszelberg által birtokolt T Plusz vállalattól, egy 23,6 megawatt teljesítményűt Perm környékén, a másikat, egy 10 megawattosat Udmurtföldön. A decemberben megkötött ügylet összértéke csaknem 160 millió rubel (mintegy 716 millió forint). Ezekre támaszkodva a vállalkozó egy adatközpontot és egy “bányatelepet” kíván létrehozni.

A kriptodeviza-szerzés egyik módja az úgynevezett “bányászat”, amelynek során kriptodeviza-hálózathoz kapcsolódó számítógépek nyílt forráskódú szoftver segítségével bonyolult műveleteket végeznek. A rendszer mindig a számítást elsőként elvégző és publikáló gép tulajdonosának ítéli oda a virtuális fizetőeszközt, mintegy jutalomként.

A Kommerszant szerint az adatfeldolgozó “bányászati” központokban a felhasznált áram ára eléri a termelési költségek 50 százalékát, ami pedig az alumíniumipar villanyenergia-igényénél is magasabb. A lap szerint a bitcoin árfolyamának megugrása több nagyvállalkozót elgondolkodtatott arról, hogy belevágjon-e a “bányászatba”, amelyben az állami nagyvállalatok is részt vehetnek majd, akár csak árameladóként is.

Kolesznyik valószínűleg Udmurtföldön rendezkedik majd be a “bányászatra”, ha létrejön majd ennek jogszabályi környezete Oroszországban. A moszkvai pénzügyminisztérium azonban egyelőre csak megkezdték a törvénytervezet kidolgozását.

Az adattárolási kapacitás fejlesztésére azonban nagy szükség van, mert 2015. szeptember 1. óta jogszabály írja elő, hogy az orosz állampolgárok személyes adatait az ország területén található szervereken kell tárolni. A terrorelhárításról meghozott, úgynevezett Jarovaja törvény vonatkozó rendelkezései pedig 2018. június 1-től az internetszolgáltatókat egy-, a mobilszolgáltatókat pedig háromévi adattárolásra kötelezik majd. MTI

Tovább olvasom

Gazdaság

Holland bíróság: Oroszországé a Sztolicsnaja márkanév

A megjelenés óta

-

Írta:

A holland fellebbviteli bíróság kedden megerősítette azt az ítéletet, amely szerint az orosz állami tulajdonú Sojuzplodoimport cégé a Sztolicsnaja vodka márkaneve.

A holland bíróság döntésével elvette a márkanév használatának és a vodka hollandiai, belgiumi és luxemburgi értékesítésének jogát a luxemburgi bejegyzésű Spirits International nevű vállalattól.

A határozat értelmében a vállalatnak meg kell térítenie a Sojuzplodoimport számára a Benelux államokban Sztolicsnaja, a Moszkovszka és a Nazdarovje márkanevekkel eladott italai után 1999 óta szerzett összes profitját is.
Vélemények szerint a holland döntés nehézségek elé állíthatja a vállalatot irányító SPI Spirits (SPI) csoportot, a Sztolicsnaja nemzetközi exportőrét a többi uniós országban is.

A csoport legnagyobb alkoholgyára Litvániában található. A keddi döntés értelmében az SPI sem vodkái, sem más italai esetében sem használhatja az “orosz”, vagy az “Imported from Russia” (oroszországi import) jelzéseket.

A Szovjetunió 1991-es összeomlását követő privatizációs hullám idején az SPI Spirits vette meg a márkanevet, amely által törvényes joga van a Sztolicsnaja exportálására. Az SPI a 2000-es évek elején a privatizáció visszafordításával és az exportált Sztolicsnaja vodka védjegy jogainak jogtalan eltulajdonításával vádolta Oroszországot, amikor a Sojuzplodoimport hasonló nevű itallal jelent meg a piacon. A luxembourgi vállalat szerint az orosz mezőgazdasági minisztérium törvényellenesen kisajátította a vodka védjegyére és az exportra vonatkozó jogait, és ezzel veszélyezteti a világ leghíresebb vodkájának eljutását több mint 150 országba. A Sojuzplodoimport többször adott be keresetet a márkanév visszaszerzésére, a keddi hollandiai döntésig sikertelenül.

A Sztolicsnaja a világ legnagyobb forgalmú vodkafajtája, Oroszország legismertebb fogyasztási cikke. MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play

Népszerű