Írjon nekünk

Gazdaság

Szijjártó: Magyarország fontos partnerként tekint Oroszországra

A megjelenés óta

-

Magyarország fontos partnerként tekint Oroszországra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia vezetőjével folytatott moszkvai tárgyalásának kezdetén szerdán.

Oroszország rendkívül fontos szerepet játszik Közép-Európa energiaellátásában – hangsúlyozta a magyar tárcavezető. “Örülünk annak, hogy együttműködhetünk a régió energiabiztonságának növelésében” – tette hozzá. Szijjártó a tárgyalás kezdetén kiemelte azt is, Magyarország abban érdekelt, hogy újjáépüljön Európa és Oroszország gyakorlatias és konstruktív együttműködése.

Szijjártó Péter először látogatott Oroszországba azt követően, hogy elfoglalta a külgazdasági és külügyminiszteri posztot.

 Európának és Oroszországnak is az egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló pragmatikus együttműködés újjáépítése az érdeke – jelentette ki Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter moszkvai látogatásán szerdán.

Szijjártó: Európának és Oroszországnak is a pragmatikus együttműködés újjáépítése az érdeke 

A politikus Nyikolaj Fjodorov orosz mezőgazdasági miniszterrel, a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság társelnökével folytatott megbeszélése után nyilatkozott erről. Szijjártó Péter az esetleges újabb Oroszország elleni nyugati büntetőintézkedésekkel kapcsolatosan azt is hangsúlyozta, hogy Magyarország mindig lojális volt és lojális lesz az Európai Unió (EU) döntéseihez. Hozzátette, hogy az EU külügyminiszteri tanácsának hétfői ülésén nem szerepeltek napirenden újabb szankciók. A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország elkötelezett támogatója Ukrajna területi egységének és szuverenitásának. Azt mondta, hogy “minden tőlünk telhető eszközzel segítjük az ukrán kormányt abban, hogy végrehajtsa azokat a strukturális reformokat, amelyek nyomán politikailag és gazdaságilag is fenntartható szerkezet jön létre az országban”.

Szijjártó Péter kiemelte: a szankciók mindenkinek kárt okoznak, ezért Magyarországnak is az az érdeke, hogy az ukrajnai válság mielőbb tárgyalásos úton rendeződjön. Mint mondta, ehhez párbeszédre és arra van szükség, hogy minden fél tartsa magát a minszki folyamatban elért megállapodásokhoz. A magyar külgazdasági és külügyminiszter moszkvai programját kezdve a magyar-orosz kapcsolatkért felelős kormánybiztosként, valamint a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság társelnökeként is tárgyalt Nyikolaj Fjodorovval, a testület orosz társelnökével.

A miniszter elmondta, hogy a kormány a kétoldalú gazdasági kapcsolatok élénkítését, a kereskedelmi forgalom növelését szeretné elérni. Az év első nyolc hónapjában tíz százalékkal csökkent a magyar-orosz kétoldalú külkereskedelmi forgalom. Nyikolaj Fjodorov orosz társelnök kijelentette: Moszkvában remélik, hogy a kedvezőtlen körülmények átmenetiek lesznek és érzékeltette, hogy a nyugati szankciók, valamint az orosz embargós intézkedések megszüntetését követően a magyar termékeknek helye lesz az orosz piacon.

Szijjártó Péter és orosz vendéglátója szorgalmazta, hogy a jövő év első negyedében üljön össze a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság, amelynek idei, moszkvai ülésére a politikus miniszteri kinevezése miatt nem tudott Moszkvába utazni. A magyar tárcavezető délelőtti tárgyalását követően ünnepélyesen átadta a moszkvai magyar vízumközpontot. A VisaWorld-Center Szolgáltató Kft. és orosz partnere, Jelena Cvetkova üzletasszony hozta létre az intézményt működtető orosz Vízumközpont Korlátolt Felelősségű Társaságot. Szijjártó Péter az ünnepélyes esemény alkalmából három orosz olimpiai cselgáncsbajnoknak nyújtotta át a többszöri beutazásra feljogosító vízumot.

Megosztás
Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Gazdaság

Az orosz GDP 1,6 százalékkal nőtt az első tíz hónapban

A megjelenés óta

-

Írta:

Az orosz hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékkal nőtt az idei első tíz hónapban éves összevetésben. Az első kilenc hónapban a gazdasági bővülés nagyobb, 1,8 százalék volt.

Ugyancsak az orosz statisztikai hivatal honlapján hétfőn megjelent adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom 0,8 százalékkal bővült a januártól október végéig tartó tíz hónapban éves szinten. A kilenchavi bővülés szerényebb, 0,5 százalék volt.

A mezőgazdasági termelés tízhavi növekedése 2,9 százalékra lassult a kilenchavi 3,8 százalékról, éves szinten.

Az októberi orosz munkanélküliségi ráta 5,1 százalékra emelkedett a szeptemberi 5 százalékról.

A termelői áremelkedés 1,2 százalék volt októberben a szeptemberi 0,4 százalék után. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

Gazdaság

Roszatom: minden biztonsági előírásnak megfelelnek az új paksi blokkok

A megjelenés óta

-

Írta:

MTI Fotó: Illyés Tibor

Minden biztonsági előírásnak, így a fukusimai erőmű-katasztrófa utáni szigorúbb előírásoknak is megfelelnek majd a paksi atomerőmű új blokkjai – mondta Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, a nukleáris ipari beszállítók Atomex-Europe elnevezésű konferenciáján.

Kiemelte, hogy a Roszatom soha nem ajánl olyan projekteket külföldön, amiket korábban Oroszországban nem valósítottak meg sikerrel. Hozzátette, hogy a belföldi beszállítók 40 százalékos részvételét átlátható beszerzési eljárásokkal biztosítják.

Süli János, a paksi atomerőmű új blokkjainak tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a jövő nem az olcsó munkaerőről, hanem az olcsó áramról és a jól fizetett munkaerőről szól. Hozzátette, hogy az építkezés előkészítő munkái 2018-ban, a reaktorblokkok kivitelezési munkálatai pedig 2020-ban indulhatnak. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

Gazdaság

Videó: új repülőteret kapott Rosztov-na-Donu

A megjelenés óta

-

Írta:

Látványos légi felvételeket készítettek Rosztov-na-Donu új nemzetközi repülőteréről. A Platov nemzetközi repülőteret várhatóan idén decemberben adják át.

A városban számos infrastrukturális beruházás zajlik a 2018-as labdarúgó-világbajnokság miatt.

 

Megosztás
Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű