Írjon nekünk

Kultúra

Putyin: a Nyugat arra törekszik, hogy felborítsa a hadászati erőegyensúlyt

A megjelenés óta

-

Vlagyimir PutyinAz orosz fegyveres erők harckészültségének fokozását, a haderő korszerűsítését és fejlesztését sürgette szerdán magas rangú katonai vezetők előtt mondott beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szerint csak így lehet meghiúsítani a hadászati erőegyensúly felborítására irányuló nyugati törekvéseket. Az orosz elnök a vezérkari akadémián szólalt fel. A hallgatóság soraiban, az első sorban, helyet foglalt Kirill pátriárka, az orosz ortodox egyház feje is. A tavaly májusban ismét elnöki mandátumoz jutott Putyin elsősorban arra helyezte a hangsúlyt, hogy a fegyveres erőket fel kell készíteni a gyors reagálásra, ki kell rángatni őket a szerinte jelenleg túlságosan “kényelmes” állapotból.

Putyin megfogalmazásában az Egyesült Államok és a NATO keleti irányba terjeszkedik a tervezett rakétaelhárító rendszer európai telepítése révén. Putyin szerint a Nyugat arra törekszik, hogy felborítsa a hadászati erőegyensúlyt, ennek pedig – mint hangsúlyozta – útját kell állni.

Úgy vélte, hogy ennek érdekében az orosz fegyveres erők harckészségét “gyökeres mértékben” fokozni kell, ez a hadsereg nem engedheti meg magának, hogy “hátradőlve” szemlélje a másik fél terjeszkedését.

Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Kultúra

Párbeszéd kezdődhet az orosz és az ukrán ortodox egyház között

A megjelenés óta

-

Írta:

Az orosz ortodox egyház kész a tárgyalásra, miután az általa el nem ismert kijevi patriarchátus vezetője, Filaret erre levélben tett javaslatot Kirill orosz pátriárkának – jelentette ki Ilarion volokalamszki metropolita, az orosz ortodox egyház külkapcsolatainak irányítója pénteken Moszkvában.

A levélben Filaret, “a pravoszláv keresztények közötti széthúzás” beszűntetésére hívott fel, valamint arra, hogy vessenek véget a szembenállásnak.

“Bocsánatot kérek azért, amit szóval, tettel és az érzéseimmel elkövettem. És szívből, őszintén megbocsátok mindenkinek – írta Ilarion szerint levelében Filaret az orosz ortodox egyház volt kijevi metropolitája, aki az általa negyedszázada végrehajtott egyházszakadás óta első ízben fordult levélben az orosz ortodox egyház vezetőjéhez.
Az ukrán ortodox egyház szóvivője tagadta, hogy Filaret levelet intézett volna Kirillhez.

Ilarion kijelentette, hogy az orosz ortodox egyház nem kívánja feltételekhez kötni a párbeszédet, mert azok megakadályozhatnák a tárgyalást. Filaret levelét felolvasták a Moszkvában éppen ülésező főpapi tanácson, amely úgy döntött, hogy bizottságot állít fel az eszmecsere folytatásához.

A Kijevre igazodó ukrán egyház radikálisok segítségével mintegy 40, a moszkvai patriarchátus alá tartozó templomot foglalt el

A 90-es években Filaret Deniszenko által megalapított és az orosz ortodox egyház által szakadárnak tekintett, erősen oroszellenes kijevi patriarchátus nem ismeri el, hogy a 17. században Ukrajna a moszkvai patriarchátus fennhatósága alá került. Orosz sajtóértesülések szerint a Kijevre igazodó ukrán egyház radikálisok segítségével mintegy 40, a moszkvai patriarchátus alá tartozó templomot foglalt el.

Tovább olvasom

Kultúra

Meghalt Dmitrij Hvorosztovszkij orosz sztárbariton

A megjelenés óta

-

Írta:

Ötvenöt évesen meghalt szerda hajnalban Dmitrij Hvorosztovszkij orosz operaénekes. A hírt a TASZSZ hírügynökség a bartion ügynökeitől tudta meg.

A világhírű operaénekes, Dmitrij Hvorosztovszkij két és fél éve küzdött agydaganattal. Az énekes londoni képviselője közleményében azt írta, hogy Hvorosztovszkij élete utolsó napjait egy otthonához közeli hospice-házban, de szerettei körében töltötte.

Hvorosztovszkijnál 2015-ben diagnosztizáltak agydaganatot, és abban az évben lemondta összes nyári fellépését a terápia miatt.

A múlt év végén jelentette be „határozatlan idejű” visszavonulását az operaszínpadtól. Akkor azt is elárulta, hogy betegségével összefüggésben egyensúlyi problémákkal is küzd, ami rendkívül nehézzé tenné számára a színpadi produkciókban való részvételt. Koncerteken azonban továbbra is fellépett, a nagyközönség legutóbb idén júniusban az ausztriai Grafeneggben, Európa egyik legjelentősebb komolyzenei fesztiválján, a Dmitrij és barátai programban hallhatta, láthatta.

2016 áprilisában pedig Budapesten, a Müpában adott nagysikerű koncertet. MTI

Tovább olvasom

Kultúra

Átadták a Moszkva sétányt Budapesten

A megjelenés óta

-

Írta:

MTI Fotó: Illyés Tibor

Ünnepélyesen átadták kedden Budapesten a Moszkva sétányt, amely közvetlen gyalogos és kerékpáros kapcsolatot biztosít a XIII. kerület és a belváros között – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

Közleményük szerint a rendezvényen Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes felidézte: a 2017 nyarán Budapesten megrendezett FINA vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan számos fejlesztés, beruházás valósulhatott meg. Az egyik ilyen kiemelt projekt volt a Moszkva sétány is, amelyet már a vb idején használhattak az emberek, s most hivatalosan is felavatták.

Leonyid Pecsatnyikov, Moszkva (b) és Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese kezet fog a fővárosi Moszkva sétány avatásán 2017. november 21-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

A Moszkva sétány a pesti Duna-part kiemelt fekvésű, de korábban kihasználatlan szakasza, ahol 1150 méter hosszúságban, hét méter szélességű sávban elválasztott gyalog- és kerékpárutat alakítottak ki. Rendezték a zöldfelületeket, egyedi tervezésű utcabútorokat és kerékpártárolókat helyeztek ki, s megkezdték a közvilágítás és az úgynevezett smart city (intelligens város) megoldások előkészítését is. A sétányra úgynevezett okos pontokká alakítható új közvilágítási oszlopokat is tettek, így – Budapesten az elsők között – váltak adottá a feltételei az ingyenes közterületi wifi-szolgáltatás beindításának. A korszerű lámpaoszlopokra energiatakarékos, környezetbarát LED-lámpatesteket szereltek fel – tették hozzá.

Bagdy Gábor a rendezvényen azt is hangsúlyozta, hogy a fejlesztés nemzetközi jelentőségű, “szimbolizálja Moszkva és Budapest jó kapcsolatát, kölcsönös tiszteletét egymás iránt”, továbbá nagy és fontos eredménynek nevezte, hogy az utóbbi időben “újra fejlődésnek indultak a magyar-orosz kapcsolatok”.

Leonyid Pecsatnyikov, Moszkva főpolgármester-helyettese beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a “magyar és az orosz kultúra története, történelme sok száz évre tekinthet vissza”. Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete köszöntő beszédében pedig azt emelte ki a két ország együttműködésének újabb korszakát nyitja meg, hogy mostantól az orosz főváros neve is megtalálható Budapest térképén – olvasható a fővárosi közleményben. MTI

Tovább olvasom
Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play

Népszerű