Írjon nekünk

Sport

Oroszországra figyel a sportvilág a következő években

Közzétéve

-

Vlagyimir PutyinIlyen még biztos nem volt a sporttörténelemben, hogy egy ország egy szűk évtizeden belül minden jelentős sport események otthont adjon. Nos ez Oroszországnak sikerült és azt, hogy ez az ország politikai vagy gazdasági erősödésnek vagy a puszta szerencsének köszönhető azt nem tudjuk, de adunk egy kis segítséget. A sikersorozat 2007-ben kezdődött és napjainkig tart, ugyanis ma Oroszország újabb világverseny a 2016-os jégkorong világbajnokság rendezési jogát kapta meg. Négy évvel ezelőtt, amikor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Vlagyimir Putyin akkori orosz elnök jelenlegi miniszterelnök közreműködésével a dél-oroszországi Szocsinak adta meg a 2014-es téli ötkarikás játékok rendezési jogát senki nem gondolta, hogy lesz folytatás. Azonban 2010 év elején jött az első orosz Forma-1 pilóta Vitalij Petrov személyben, melynek köszönhetően azonnal megugrott a száguldó cirkusz népszerűsége Oroszországban. Mára a Lada logóját is láthatjuk a futamokon. Szakértők már ekkor egy lehetséges orosz futamról beszéltek. Bernie Ecclestone a Forma-1 vezetőjeVitalij Petrov és Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök 2010 október 14-én aláírta a megállapodást, amely szerint 2014-től orosz futam is szerepelni fog a versenynaptárban. A megállapodás szerint a versenyeket Szocsiban rendezik. Ezt követően Joseph S. Blatter a FIFA elnöke 2010 december 2-án Zürichben jelentette be a végrehajtó bizottság döntését, amely szerint 2018-ban Oroszország rendezi a labdarúgó világbajnokságot. A rendezésért folytatott kampányolásban nem vett részt Putyin, de az orosz kormány állami garanciát adott a rendezésnek. A kormányfő még az eredményhirdetésre sem utazott el, nehogy nyomásgyakorlással vádolják meg. Kétség kívül igen erős volt az orosz pályázat. Vízummentes beutazást garantáltak a szurkolóknak és játékosoknak. Több millió új szurkolót, valamint egy hatalmas kiaknázatlan piaccal kampányoltak. Kilenc stadion már a pályázat beadásakor épült.

Aztán az idei Japánban bekövetkezett földrengés és szökőár miatt Tokió helyett Moszkvában rendezték meg a műkorcsolya világbajnokságot.

Jégkorong

A Nemzetközi Jégkorong szövetség pénteken jelentette be, hogy Oroszország rendezheti a 2016-osLista világbajnokságot. Az orosz pályázat az után nyerte el az esemény rendezési jogát, hogy a két másik jelentkező, Ukrajna és Dánia visszalépett. Az ülésen Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök is jelen volt, aki üdvözölte a határozatot, s jelezte, hogy országa türelmetlenül várja az újabb rendezést.
Oroszországban legutóbb 2007-ben tartottak jégkorong-világbajnokságot. A mérkőzéseket Szentpéterváron és Moszkvában tartják majd.

Vlagyimir Putyinnak minden pályázatnak kiemelt figyelmet és támogatást biztosított. Ha kellet kampányolt, vagy garanciát vállalt, sokszor utóbbi is elég volt. A világversenyek rendezésével Oroszország behozhatja az infrastrukturális lemaradását is, de a turizmus jelentős fellendülése is várható. A sportesemények támogatója között szinte minden nagy orosz vállalat megjelent, köztük a gázóriás Gazprom és a Rosznyeft is.

Hirdetés
Szólj hozzá

Be kell lépned a hozzászóláshoz Belépés

Leave a Reply

Sport

Északi-sarkvidéki jégkorongmérkőzést szervez az orosz hokis legenda

Közzétéve

-

Írta:

A globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztetve jégkorongmérkőzést szervez jövőre az Északi-sarkvidéken, úszó jégtáblán létesített Barneo-táborba Vjacseszlav Fetyiszov szovjet-orosz hokis legenda.

Fetyiszov UNESCO jószolgálati nagyköveti minőségében megtartott moszkvai sajtóértekezletén beszélt erről, kijelentve, hogy kanadai, amerikai, norvég, finn, dán és svéd sztárok jelezték részvételüket.

Kifejezte reményét, hogy a mérkőzésen részt vesz Vlagyimir Putyin elnök is, aki az orosz amatőr jégkorongozók Éjjeli Kupájának kezdeményezője.

Fetyiszov, aki hétszeres világbajnok, kétszeres olimpiai bajnok és kétszeres Stanley Kupa-győztes védőjátékos, egyúttal parlamenti képviselő és saját műsort vezető televíziós személyiség is Oroszországban.

A Barneo-tábort először 2002-ben hozták létre az Orosz Földrajzi Társaság égisze alatt. A Spitzbergáktól két és fél órányi repülőútra lévő bázist a mostoha időjárási körülmények között minden évben újból meg kell építeni. A csak áprilisban működtetett tábort 2009 óta turisztikai célokra is hasznosítják. MTI

Tovább olvasom

Sport

A Magyar Sambo Szövetség alelnöke ötödik helyen végzett az athéni kontinensviadalon

Közzétéve

-

Írta:

A magyar szövetség alelnöke Sirankó Ferenc 5.helyen végzett 100kg sport sambo kategóriában Athénban. A 13fős mezőnyben szerzett értékes pontszerző helyet.

Az Universiade győztes, EB 2. Moldáv Tachii Denis-el kezdett, akitől sajnos kikapott, de mivel Denis begyalogolt a döntőbe, Ferencnek lehetősége volt a vigaszágon. Ott a Macedon Ace Arsov-ot verte higgadtan, de a tapasztalt Lett klasszissal, Viktor Resko-val sajnos nem bírt a bronzmérkőzésen.

[su_slider source=”media: 18408,18409,18410,18411,18412" limit=”25" height=”340" title=”no”]

Hazánk másik versenyzője a fiatal Ziman Bence 90kg-os kategóriában sajnos tapasztalt ukrán versenyzőtől kapott ki a 16között, így helyezetlen lett.

Magyarország versenyzői hétvégén a Francia GP-n szállnak harcba Párizsban.

Papp Imre
Elnök
Magyar Sambo Országos Szakszövetség

Tovább olvasom

Sport

Orosz csapatarany a budapesti szinkronúszó világkupán

Közzétéve

-

Írta:

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A nagy esélyes orosz együttes nyerte a csapatversenyt, a magyarok a negyedikek lettek a Budapesten rendezett szinkronúszó világkupa-viadal vasárnapi zárónapján.

A Magyar Úszó Szövetség beszámolója szerint a Duna Arénában csaknem kétezer néző gyűlt össze, a világversenyeken kereken húsz éve veretlen csapat orosz csapat fantasztikus produkciót mutatott be, amely a hétvége legmagasabb pontszámát eredményezte.

A második helyen az ukránok, a harmadikon az izraeliek végeztek, míg a magyar csapat – amelyet a juniorválogatott alkot – negyedik lett.

“Az eleje és a vége jó volt a gyakorlatnak, a közepe viszont, hogy is mondjam, kissé puha. Megyünk tovább, jövő hétre a madridi fordulóra igyekszünk minél több hibát kijavítani. A pontok magasabbak voltak, mint egy hete Szlovákiában, ami örömteli, de még rengeteget kell dolgoznunk, és akkor remélhetőleg még magasabbra jutunk” – mondta Natalija Taraszova, a magyarok szövetségi kapitánya.

A másik két magyar együttes, a klubként szereplő H2O hatodik, a BVSC hetedik helyen zárt. A nyolc elsőségen az oroszok és az ukránok egyenlő mértékben osztoztak, mindkét küldöttség négy-négy aranyérmet visz haza – igaz, az ukránok csak azokban a számokban lettek elsők, amelyekben az oroszok nem indultak.

Az ukránok és az oroszok a legeredményesebbnek járó különdíjat megosztva kapták meg Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól.

Az esemény színpompás gálával ért véget, melynek keretében először 90 utánpótláskorú ifjú adott elő a vízben egy közös kompozíciót, majd egy, az óriás-kivetítőn mutatott koreográfiára együtt táncolt az összes résztvevő csapat, valamint a Duna Arénába kilátogatott kétezer főnyi közönség.

Eredmények:
csapatverseny:
1. Oroszország 97,0000 pont
2. Ukrajna 93,3333
3. Izrael 80,6668
4. Magyarország 76,7332

Tovább olvasom

Mi a véleménye?

Melyik vb-dal a nyerő?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play
Hirdetés

Népszerű