Oroszország indította a legtöbb rakétát 2010-ben

VilágűrOroszország 2010-ben több rakétát lőtt ki, mint az Egyesült Államok és Kína együttvéve – közölte az összesített adatokat a Roszkozmosz orosz űrügynökség. Amerika és Kína összesen 15 rakétát indított 2010-ben, Oroszország tekintetében ez a szám 31. Az Európai Űrügynökség (ESA) a képzeletbeli dobogó harmadik helyére került a maga hat rakétájával, de a listán szerepel még India is három, Japán – kettő és Dél-Korea és Izrael is egy-egy rakétával. Oroszország a 31 kilövésből 12-t globális megrendelőknek teljesített. Időközben befejeződött a három GLONASSZ műhold elvesztését okozó sikertelen december 5-i indítás vizsgálata. Az orosz hordozórakétával minden rendben, december végén már újra használhatják is. December 5-én történt az, hogy az orosz navigációs műholdrendszer három új tagját pályára állítani hivatott bajkonuri start szerencsétlen véget ért. Bár a Proton hordozórakéta a repülés elején rendben látszott működni, a műholdak mégsem érték el a számukra kijelölt pályát. Ehelyett a Csendes-óceán vizébe csapódtak és megsemmisültek.

Az orosz hatóságok által lefolytatott vizsgálatnak már meg is van az előzetes eredménye. Eszerint a kínos hiba nem magával a Proton hordozórakétával, hanem a rá szerelt végfokozattal kapcsolatban merült fel. Ez a fokozat felelős maguknak a műholdaknak a végső pályára állításáért. Egy fatális tévedés történt, amikor az utolsó fokozatot a Földön hajtóanyaggal töltötték fel. Tudni kell, hogy a DM jelzésű fokozatnak most először alkalmazták egy új, 3. számú változatát (Blok DM-3). Ennek a korábbi változaténál nagyobb az üzemanyagtartálya. A feltöltést végző szakemberek ugyanakkor egy elavult műszaki leírás alapján dolgoztak, és az abban meghatározott százalékos mértékben juttattak oxidáló anyagot a tartályba. A jóhiszeműen túltöltött DM-3 végfokozat tömege így a kelleténél nagyobb lett. A Proton harmadik rakétafokozata így nem tudta a végfokozatból és a három műholdból álló terhét elég magasra juttatni.

Orosz Hírek, Űrvilág

Akár ez is tetszhet