Írjon nekünk

Gazdaság

Olcsóbban kaphatná a földgázt a szlovák gázművek a Gazpromtól

A megjelenés óta

-

GázA jelenleginél olcsóbb gázt ajánlott az orosz Gazprom a Szlovák Gázipari Vállalatnak (SPP) – közölte a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap hétfőn. A HN információi szerint a Gazprom az érvényben lévő szerződés módosítását javasolta az SPP-nek. Az információt a Gazprom nem kívánta kommentálni, az SPP ugyanakkor elismerte, hogy tárgyalnak a beszállítási szerződés feltételeinek módosításáról, ám az egyeztetés még nem zárult le. A többségi állami tulajdonban lévő SPP, amely a legnagyobb gázszállítással, -raktározással és -értékesítéssel foglalkozó vállalat Szlovákiában, jelenleg egy 2008-ban, 20 évre kötött szerződés alapján vásárolja a földgázt az orosz cégtől.

A földgáz szerződésben szereplő árát 2011-ben már csökkentette a Gazprom, a módosítás mértékét azonban nem hozták nyilvánosságra. A HN szerint a szerződés feltételeinek módosítása nyomán várhatóan csökkenni fog az SPP vesztesége, amely tavaly mintegy 80 millió euró (megközelítőleg 24 milliárd forint) volt. A gázművek vesztesége abból származik, hogy az állami árszabályozás miatt az SPP jelenleg a vételárnál olcsóban értékesíti a gázt a háztartásoknak. A veszteséget a vállalat más tevékenységéből származó nyereségéből finanszírozza. Amennyiben a szerződési feltételek módosulásából keletkező többletet az SPP a hiány pótlására használja, kérdéses, hogy a vállalat csökkenteni fogja-e a gáz fogyasztói árát – olvasható a cikkben.

A szlovák kormány arra hivatkozva, hogy ellenőrzés alatt kívánja tartani a lakossági gázárakat, szeptemberben megvásárolta az SPP cégcsoport azonos nevű központi vállalatának 49 százalékos részvénycsomagját a cseh Energetikai és Ipari Holdingtól (EPH) a vállalat 59 millió eurós (megközelítőleg 17,7 milliárd forint) tartozásának átvállalásával. Mivel a többségi részvénycsomag korábban is a szlovák állam tulajdonában volt, így a vállalat teljes egészében állami ellenőrzés alá került.

Megosztás
Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Gazdaság

Videó: új repülőteret kapott Rosztov-na-Donu

A megjelenés óta

-

Írta:

Látványos légi felvételeket készítettek Rosztov-na-Donu új nemzetközi repülőteréről. A Platov nemzetközi repülőteret várhatóan idén decemberben adják át.

A városban számos infrastrukturális beruházás zajlik a 2018-as labdarúgó-világbajnokság miatt.

 

Megosztás
Tovább olvasom

Gazdaság

Szentpéterváron tartottak tájékoztatót a Paksi Atomerőmű bővítéséről

A megjelenés óta

-

Írta:

A magyar Országos Atomenergia Hivatal (OAH) szakértője október 31-én a Roszatom Műszaki Akadémiájának szentpétervári részlegében tájékoztatót tartott a Paksi Atomerőmű 5. és 6. reaktorblokkjának tervezési követelményeiről.

A rendezvényt a Paks II. Atomerőmű építésében közvetlenül részt vevő orosz gépészeti, mérnöki és tervezőtársaságok szakemberei számára szervezték. A magyar felügyeleti szerv képviselője a nap folyamán tájékoztatta a résztvevőket a Magyarország területén érvényes nukleáris biztonsági szabályokról, a törvényi rendelkezések részleteiről és az atomerőművek kivitelezésének fő szabályairól.

„Egy nemzetközi szinten megvalósuló erőmű-építési beruházás legelején nagyon fontos megteremteni a kölcsönös egyetértést a folyamat összes résztvevője között” – mondta Szergej Fjodorov, a Roszatom Műszaki Akadémiájának atomenergetikai létesítményépítési kompetenciaközpontjának igazgatója. „Az ilyen rendezvényekre most nagyon nagy az igény, mert lehetővé teszik, hogy egy nemzetközi csapat jöhessen létre a projekt hatékony megvalósításának érdekében. Ezen a héten a Roszatom Műszaki Akadémiájának szentpétervári részlegébe látogatott egy magyar küldöttség, és nagyon számítunk a támogatásukra, arra, hogy lehetőségünk lesz még egy sor, hasonló szemináriumot megvalósítani más magyar szabályozó szervezetek képviselőinek részvételével” – hangsúlyozta Szergej Fjodorov.

„Különösen fontos, hogy az orosz fél még a munkák megkezdése előtt megismerje a magyarországi jogszabályi rendelkezéseket” – mondta Petőfi-Tóth Katalin, az OAH munkatársa.

„Ismertettem az atomerőmű-tervezésre és létesítésre vonatkozó legfontosabb magyar jogszabályi követelményeket, de ez valójában csak az első lépés az orosz szakemberek számára az ezen a területen érvényes magyarországi jogszabályok megismerése felé vezető úton” – hangsúlyozta Petőfi-Tóth Katalin.

A Roszatom Műszaki Akadémiájának szentpétervári részlegében már volt példa hasonló rendezvény sikeres lebonyolítására. 2017 májusában a Hanhikivi-1 atomerőmű tervezésében és építésében érintett tíz oroszországi vállalat több mint 200 képviselője gyűlt össze azon a szemináriumon, amelyen az atomlétesítmények használatának területén érvényes finnországi normákat és szabályokat ismertették a finn sugárvédelmi és nukleáris biztonsági hatóság (STUK) szakértői.

Megosztás
Tovább olvasom

Gazdaság

A Mol helyére lépne a Rosznyefty az INA horvát olajipari vállalatban

A megjelenés óta

-

Írta:

A Mol Nyrt. helyére lépne a Rosznyefty orosz olajvállalat, amennyiben a horvát kormány új stratégiai partnert keresne az INA horvát olajipari vállalatban – közölte Igor Secin, a Rosznyefty vezetője a Jutarnji List című horvát napilapnak szombaton.

Secin az interjúban kiemelte: “érdekelődnek a hatékony beruházások iránt a régióban”.
Az INA egy klasszikus kutatási, termelési és értékesítési vállalat – mondta, majd hozzátette: “a mi szempontunkból azonban két kulcsfontosságú tulajdona is van, a sziszeki és rijekai finomító”.

Kifejtette: tud arról, hogy a Mol szerint a sziszeki finomító nem kifizetődő és túl sok alkalmazottja van, de szerinte nem kell bezárni a finomítókat, amelyek egy modernizáció után fontos pozíciót tölthetnének be az európai kőolaj-feldolgozásban.

“Amennyiben a Rosznyefty belép az INA tulajdonosi struktúrájába, modernizálja a horvát vállalat üzemeit és azok képesek lesznek piaci keretek között jövedelmezően működni” – jelentette ki.

Szavai szerint a finomítók a Földközi-tenger térségében jelentős lehetőséggel bírnak logisztikai előnyük miatt. Ezért is fontolgatják annak lehetőségét, hogy megerősítsék jelenlétüket ezen a piacon – szögezte le. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű