Oroszország Hírei

Ma 55 éve hódította meg a világűrt Jurij Gagarin

Pontosan 55 évvel ezelőtt, 1961 április 12-én indult Bajkonurból a világűr felé Jurij Alekszejevics Gagarin, aki az első emberként járt az űrben.

1961. április 12-én startolt Bajkonurból a Vosztok űrhajó Gagarinnal a fedélzetén. 108 percet töltött a világűrben és megkerülte a Földet. Ezzel az emberes űrrepülések terén is megelőzték a szovjetek az amerikaiakat.

A történelmi esemény után a hős űrhajós már nem hajtott végre több űrrepülést. Gagarint első útján hadnagyból őrnaggyá léptették elő, az űrben töltött percekről hangfelvételt és írásos jegyzeteket is készített.

1962-től a Legfelső Tanács tagja lett, később visszatért Csillagvárosba, ahol többször használható űrhajók tervezésével foglalkozott. 1967-ben újabb feladatot kapott: Komarov űrhajós tartalékaként Gagarint választották a Szojuz–1 repülésére. Az újbóli gyakorlatokhoz ismét vadászgépbe ült, 1968. március 27-én egy MIG-15-össel végrehajtott rutinrepülés során kiképzőjével, Vlagyimir Szerjoginnal együtt lezuhantak. A baleset körülményei sokáig tisztázatlanok voltak, ám a 2013-ban nyilvánossága hozott, korábban titkosított dokumentumokból kiderült, hogy Gagarinék az akkor tesztelt új Szu-15 vadászgép tesztrepülésének hibája miatt kerültek bajba, s vesztették életüket.

loading...
Ez is érdekelhet