Írjon nekünk

Kultúra

Kubában találkozik Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka

Közzétéve

-

Ferenc pápa és Kirill orosz pátriárka február 12-én Kubában találkozik, és közös nyilatkozatot ír alá a katolikus és az orosz ortodox egyház kapcsolatának jövőjéről – jelentette be pénteken Federicio Lombardi, a Vatikán szóvivője. A találkozó tényét Moszkvában is megerősítették. Ez lesz a katolikus és az orosz ortodox egyház vezetőjének első találkozója azt követően, hogy 1054-ben szakadás következett be a nyugati és a keleti kereszténység között.

A pápa a február 12. és 18. közötti mexikói látogatása előtt, a havannai repülőtéren találkozik majd az orosz egyházfővel. A nyilatkozatot ott fogják aláírni. Moszkva: a közel-keleti keresztényüldözés miatt találkozik az orosz pátriárka a pápával Oroszország pátriárkája azért találkozik a pápával, mert összefogásra van szükség a közel-keleti keresztényüldözés ellen – jelentette ki pénteken Moszkvában Ilarion volokalamszki metropolita.

Rámutatott, hogy a két egyház közötti régi nézeteltérések továbbra is fennállnak, különös tekintettel az ukrán görög katolikus egyházzal kapcsolatos vitára. Ezeket az ellentéteket azonban félretették, hogy a két egyházfő össze tudjon fogni keresztényüldözés ellen. Ilarion elmondta, hogy a találkozó előkészítése már régóta tart. 

Kultúra

Magyar állami kitüntetést kapott Moszkvában Valerij Markov szenátor és Nyina Obrezkova műfordító

Közzétéve

-

Írta:

Magas magyar állami kitüntetést vett át Valerij Markov orosz szenátor és Nyina Obrezkova író, költő, műfordító és néprajzkutató Balla Jánostól, Magyarország oroszországi nagykövetétől szerdán Moszkvában.

Markov szenátor, aki a Komi Köztársaságot képviseli a Szövetségi Tanácsban, ahol a tudományos, közoktatási és kulturális bizottság tagja, a Magyar Érdemrend Középkeresztje csillaggal kitüntetést kapta meg a finnugor népek identitásának megőrzése és egymás közötti kapcsolatainak erősítése mellett a nyelvrokonság ápolását is célzó több évtizedes munkája elismeréseként.

A Sziktivkarban élő Nyina Obrezkova a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét vehette át “a magyar irodalom legjelentősebb költeményeinek a komi olvasók körében történő széles körű megismertetését célzó, magas színvonalú műfordítói tevékenységért”.

Az eseményen jelen volt Konsztantyin Koszacsov, az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke. MTI

Tovább olvasom

Kultúra

Munkácsy-kiállítás nyílt a szentpétervári Ermitázsban

Közzétéve

-

Írta:

Önálló kiállításon láthatók Munkácsy Mihály művei a világ egyik legjelentősebb múzeumában, a szentpétervári Ermitázsban hétfőtől; 45 festmény a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) anyagából, további 20 pedig a legjelentősebb Munkácsy-magángyűjtő, Pákh Imre kollekciójából érkezett a Néva-parti városba.

Az Ermitázsban, az egykori cári palota egyik legpompásabb dísztermében, a Miklós-teremben bemutatkozó válogatás kiváló művekkel reprezentálja Munkácsy Mihály korai népi életképfestészetét, a párizsi szalonképek világát és tájképfestészetét is – közölte az MTI-vel hétfőn a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria.

Ebben az összeállításban olyan főművek szerepelnek, mint a Rőzsehordó nő, Liszt Ferenc portréja, a Poros út, a Siralomház vagy a Krisztus-trilógia képeinek 3 méteres redukciói (kisebb méretű változatai). Pákh Imre gyűjteményéből az Ásító inas egészalakos változata, a korai realista periódusból való Dűlő szénásszekér vagy a szalonképek olyan remekművei a leginkább figyelemre méltóak, mint például a Készülődés a papa születésnapjára, illetve a Zeneszoba.

Munkácsy 1870-ben a párizsi Salon kiállításán aranyérmet nyert a Siralomház című képével, ez a siker hozta meg számára a nemzetközi elismertséget. 1872-től Párizsban élt, és kezdetben magyar témájú zsánerképeivel, később az úgynevezett szalonképeivel, portréival, majd bibliai kompozícióival szerzett hírnevet, és vált Amerikában is keresett festővé.

A festő népszerűségét és rangját mutatja, hogy alkotásai olyan közgyűjtemények részét képezik, mint a párizsi Musée d’Orsay, a moszkvai Puskin Múzeum, a New York-i Metropolitan Museum of Art, a seattle-i Frye Art Museum, a Detroit Institute of Arts vagy a Philadelphia Museum of Art.

Munkácsy realista festészete sokban rokon a nagy orosz realisták, Ilja Repin és Vaszilij Perov művészetével. A korhely férj vagy a Rőzsehordó nő mélységes realizmusa vagy akár a szalonok felszínes világát ábrázoló képek pontossága éppoly ismert az orosz közönség előtt, mint Munkácsy drámai tájképeinek világa, melyekben hol az impresszionizmus, hol a szimbolizmus nyomai fedezhetők fel – olvasható a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria közleményében.

A július 29-ig látogatható gyűjteményes Munkácsy-kiállítás kurátorai Mihail Anyikin (Ermitázs), Gergely Mariann és Plesznivy Edit (MNG).

A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének legszebb darabjai gyakran mutatkoznak be neves külföldi kiállítóhelyeken. A Munkácsy-kiállítással párhuzamosan a Buenos Aires-i Nemzeti Szépművészeti Múzeumban szintén július végéig látható a Mesterművek a reneszánsztól a romantikáig – A budapesti Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria gyűjteménye című kiállítás, ahol 60 művel találkozhat a dél-amerikai közönség.

Tovább olvasom

Kultúra

Enyedi Ildikó filmjét is díjazták Moszkvában

Közzétéve

-

Írta:

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Oscar-jelölt filmjét is díjazták a hétvégén a Kelet-Nyugat: Arany Boltív Filmdíjak első átadásán Moszkvában.

A Testről és lélekről című filmért Enyedi Ildikó a legjobb forgatókönyvért járó díjat kapta megosztva az Aritmija (Szívritmuszavarok) című film íróival, Natalia Mescsanyiniovával és Borisz Klebnyikovval – számolt be róla a The Hollywood Reporter.

A szombati díjátadó ceremónián a legjobb film díját Szergej Zvjagincev Szeretet nélkül című szintén Oscar-jelölt filmje kapta. A produkcióval Zvjagincev a legjobb rendezés díját is elnyerte, valamint operatőre Mihail Kricsman is díjazott lett.

Az először átadott Arany Boltív Filmdíjak nyertesei 32 Kelet-Európai és Ázsiai ország filmjei közül kerültek ki.

A Constantin Popescu Pororoca című francia-román koprodukciós film főszereplője, Bogdan Dumitrace a legjobb színész elismerését kapta. A román színész alakítását a pénteken zárult budapesti Titanic Filmfesztivál is díjával ismerte el.

A legjobb színésznő trófeáját Darja Zovnyernek ítélték oda Kantemir Balagov Tesznota című filmjében nyújtott játékáért.

Mirjana Karanovic szerb színésznő (Rekviem J. asszonyért) az Eurázsia csillaga-különdíjat nyerte el, Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező pályafutását pedig a Arany Boltív-életműdíjjal ismerték el.

A The Hollywood Reporter felidézte, hogy a Kelet-Nyugat: Arany Boltív Filmdíjat idén hozta létre az amerikai Golden Globe-díjak mintájára a moszkvai központú Filmgyártók Szakszervezeteinek Nemzetközi Szövetsége az orosz kormány támogatásával. MTI

Tovább olvasom

Mi a véleménye?

Melyik vb-dal a nyerő?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play
Hirdetés

Népszerű