Írjon nekünk

Itt a legolcsóbb orosz fapados légitársaság

A megjelenés óta

-

AvianovaEgy új fapados légitársaság kezdi el működését heteken belül Oroszországban, az Avianova nevű cég azt ígéri, hogy 250 Rubelért (kb. 1500Ft) árulja majd belföldi repülőjegyeket. A jegyeket 2-3 héten belül kezdik el értékesíteni, de az első járat indulásának dátumát még nem ismertették – tudta meg az Interfax. A légitársaság weboldalán az érdeklődők még csak regisztrálhatnak és így kaphatnak emailben tájékoztatást a járatokról és a jegyvásárlásról is.

{loadposition billboard}Az új légitársaság két repülőgéppel kezdi el működését, amelyek közül az első Airbus A320-at már megkapták és már várják a második gépet, amelyik a Vunkovoi repülőtérre érkezik majd. Mindkét gépet korábban a USAirways használta és az Avianova lízingeli azokat. Hírügynökségi információk szerint az első járatok Moszkva, Szentpétervár és Szocsi között közlekednek majd.

 

Az első orosz fapados légitársaság a Sky Express marketing igazgatója elmondta, hogy az új cég első járata valószínűleg Szocsiba indul majd, de az augusztusi indulást nem tartja szerencsésnek. Egy légiközlekedési elemező szerint a nyár végi járat indítás Szocsiba ugyan még hozhat bevételt, de az augusztus végi indulást az elemző sem tartja jó ötletnek. A nyári szezon végén sok cég meg is szünteti időszakos járatait Szocsiba és úgy látszik a megmaradt légitársaságokkal kívánja felvenni a versenyt az Avianova az elemző szerint.

Az első és egyetlen orosz fapados cég idáig a Sky Express volt, amely 2007-ben alakult, ez a cég járatokat indít Moszkvából Jekatyerinburgba, Kalinyingrádba, Murmanszkba, Permbe, Rosztovbe, Szentpétervárra, Szocsiba, Tyumenybe és Cseljabinszkba.

Megosztás
Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Kultúra

Együttműködési megállapodást kötött a Fővárosi Nagycirkusz és az Orosz Állami Cirkusz

A megjelenés óta

-

Írta:

Együttműködési megállapodást írt alá a Szentpétervári Nemzetközi Kulturális Fórum zárónapján a Fővárosi Nagycirkusz és a világhírű Orosz Állami Cirkusz (Roszgoszcirk). A szerződés értelmében az intézmények többek között közös előadások szervezéséről, lebonyolításáról és a szakmai tapasztalatok megosztásáról döntöttek – tájékoztatta Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója az MTI-t hétfőn.

A Szentpétervári Nemzetközi Kulturális Fórum egy “gigantikus találkozó”, amelynek keretében számos színházi, utcaszínházi és cirkuszművészeti program zajlott – beszélt a részletekről. Kiemelte, hogy meghívást kapott a programra a magyar Nemzeti Színház, amely Valerij Fokin rendezésében a Dosztojevszkij-novellából írt színdarabot, A krokodilust adta elő, a szentpétervári Juszupov-palotában pedig Szőcs Géza Raszputyin című drámáját mutatták be.

Fekete Péter elmondta, hogy a Roszgoszcirk egy hatalmas cirkuszművészeti intézmény, amely több mint negyven cirkuszt üzemeltet és több ezer cirkuszművészt foglalkoztat. Az ő szervezésükben zajlott a fórum cirkuszművészeti szekciója, amelyen 17 ország cirkuszi vezetői tartottak előadásokat és egyeztetéseket, a zárónapon pedig sor került az együttműködési megállapodások aláírására is.

A Fővárosi Nagycirkusz igazgatója egy plenáris ülésen tartott előadást a magyar cirkuszművészeti programról, amely a művészeti ág közfeladat ellátási lehetőségeit elemezte.

“Ahogyan a színházban a színházpedagógia vagy a múzeumban a múzeumpedagógia, úgy a cirkuszi szférában a cirkuszpedagógia az, amely nagyon komoly közoktatási és köznevelési feladatokat láthat el” – fejtette ki.

Hozzátette: a magyar és az orosz állami cirkusz keretszerződése a közös rendezvények, fesztiválok szervezésén és lebonyolításán vagy egymás produkcióinak befogadásán túl azt is tartalmazza, hogy a magyar cirkuszpedagógiai programról elindulhat egy nemzetközi, közös gondolkodás.

A megállapodást magyar részről Fekete Péter, orosz részről pedig Dimitrij Ivanov, a Roszgoszcirk főigazgatója írta alá. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

Gazdaság

Az orosz GDP 1,6 százalékkal nőtt az első tíz hónapban

A megjelenés óta

-

Írta:

Az orosz hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékkal nőtt az idei első tíz hónapban éves összevetésben. Az első kilenc hónapban a gazdasági bővülés nagyobb, 1,8 százalék volt.

Ugyancsak az orosz statisztikai hivatal honlapján hétfőn megjelent adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom 0,8 százalékkal bővült a januártól október végéig tartó tíz hónapban éves szinten. A kilenchavi bővülés szerényebb, 0,5 százalék volt.

A mezőgazdasági termelés tízhavi növekedése 2,9 százalékra lassult a kilenchavi 3,8 százalékról, éves szinten.

Az októberi orosz munkanélküliségi ráta 5,1 százalékra emelkedett a szeptemberi 5 százalékról.

A termelői áremelkedés 1,2 százalék volt októberben a szeptemberi 0,4 százalék után. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

Utazás

Videó: látványos légi felvételek a Krím félszigetről

A megjelenés óta

-

Írta:

Gyönyörű légi felvételeket készítettek idén szeptemberben a Krím félszigetről.

Megosztás
Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű