Írjon nekünk

Sport

Foci vb, olimpia, univerziádé: Oroszország mindent visz

Közzétéve

-

KazanyOroszország sport történelmet ír, ezt bátran kijelenthetjük. 2013-ban Kazányban Universiádé, 2014-ben téli olimpia Szocsiban, most pedig a legújabb a 2018-as futball világbajnokság. Oroszország több szakértő is a legesélyesebb pályázónak minősítette. Jó lehet a brit BBC “FIFA leleplező” riportja az oroszok malmára hajtotta a vizet. Joseph S. Blatter a FIFA elnöke csütörtök délután Zürichben jelentette be a végrehajtó bizottság döntését, amely szerint 2018-ban Oroszország, 2022-ben pedig Katar adhat otthont a foci vébének. A szavazás két fordulós volt. Már az első körben Oroszország kapta legtöbb voksot, szám szerint kilencet a 22 tagú bizottsági tagtól.

Az első fordulóban Anglia kapta a legkevesebb szavazatot így rögtön az elején búcsúztak a brit remények. A második fordulóban már minden eldől, Oroszország 13 szavazatot kapott, míg a második helyezett spanyol-portugál pályázat 7 voksot szerzett. Az orosz győzelemhez 12 szavazat elegendő lett volna.

Putyin a helyszínre sietett gratulálni

Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, azonnal Zürichbe utazott, hogy személyesen is gartuláljon az orosz pályázati bizottság tagjainak. Eredetileg úgy volt, hogy a kormányfő is részt vesz a prezentációban is, de nem akartak nyomást gyakorolni a FIFA tagokra Putyin jelenlétével. Lapértesülések szerint, Putyin és Blatter személyesen is tárgyalnak és közös sajtótájékoztatót is tartanak.

Az orosz pályázatban részt vett Igor Szuvalov miniszterelnök-helyettes, Vitalij Mutko sport miniszter, Alekszej Szorokin az orosz Futball Unió elnöke, de ott volt még Andrej Arsavin labdarúgó és Jelena Iszinbajeva olimpiai bajnok rúdugró és Roman Abramovics üzletember is. Az orosz pályázat stadion terveit itt nézheti meg!

A FIFA központjában bejelentik a bizottság döntését:

 

Az orosz pályázat stadion tervei:

 

Hirdetés
Szólj hozzá

Be kell lépned a hozzászóláshoz Belépés

Leave a Reply

Sport

Északi-sarkvidéki jégkorongmérkőzést szervez az orosz hokis legenda

Közzétéve

-

Írta:

A globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztetve jégkorongmérkőzést szervez jövőre az Északi-sarkvidéken, úszó jégtáblán létesített Barneo-táborba Vjacseszlav Fetyiszov szovjet-orosz hokis legenda.

Fetyiszov UNESCO jószolgálati nagyköveti minőségében megtartott moszkvai sajtóértekezletén beszélt erről, kijelentve, hogy kanadai, amerikai, norvég, finn, dán és svéd sztárok jelezték részvételüket.

Kifejezte reményét, hogy a mérkőzésen részt vesz Vlagyimir Putyin elnök is, aki az orosz amatőr jégkorongozók Éjjeli Kupájának kezdeményezője.

Fetyiszov, aki hétszeres világbajnok, kétszeres olimpiai bajnok és kétszeres Stanley Kupa-győztes védőjátékos, egyúttal parlamenti képviselő és saját műsort vezető televíziós személyiség is Oroszországban.

A Barneo-tábort először 2002-ben hozták létre az Orosz Földrajzi Társaság égisze alatt. A Spitzbergáktól két és fél órányi repülőútra lévő bázist a mostoha időjárási körülmények között minden évben újból meg kell építeni. A csak áprilisban működtetett tábort 2009 óta turisztikai célokra is hasznosítják. MTI

Tovább olvasom

Sport

A Magyar Sambo Szövetség alelnöke ötödik helyen végzett az athéni kontinensviadalon

Közzétéve

-

Írta:

A magyar szövetség alelnöke Sirankó Ferenc 5.helyen végzett 100kg sport sambo kategóriában Athénban. A 13fős mezőnyben szerzett értékes pontszerző helyet.

Az Universiade győztes, EB 2. Moldáv Tachii Denis-el kezdett, akitől sajnos kikapott, de mivel Denis begyalogolt a döntőbe, Ferencnek lehetősége volt a vigaszágon. Ott a Macedon Ace Arsov-ot verte higgadtan, de a tapasztalt Lett klasszissal, Viktor Resko-val sajnos nem bírt a bronzmérkőzésen.

[su_slider source=”media: 18408,18409,18410,18411,18412" limit=”25" height=”340" title=”no”]

Hazánk másik versenyzője a fiatal Ziman Bence 90kg-os kategóriában sajnos tapasztalt ukrán versenyzőtől kapott ki a 16között, így helyezetlen lett.

Magyarország versenyzői hétvégén a Francia GP-n szállnak harcba Párizsban.

Papp Imre
Elnök
Magyar Sambo Országos Szakszövetség

Tovább olvasom

Sport

Orosz csapatarany a budapesti szinkronúszó világkupán

Közzétéve

-

Írta:

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A nagy esélyes orosz együttes nyerte a csapatversenyt, a magyarok a negyedikek lettek a Budapesten rendezett szinkronúszó világkupa-viadal vasárnapi zárónapján.

A Magyar Úszó Szövetség beszámolója szerint a Duna Arénában csaknem kétezer néző gyűlt össze, a világversenyeken kereken húsz éve veretlen csapat orosz csapat fantasztikus produkciót mutatott be, amely a hétvége legmagasabb pontszámát eredményezte.

A második helyen az ukránok, a harmadikon az izraeliek végeztek, míg a magyar csapat – amelyet a juniorválogatott alkot – negyedik lett.

“Az eleje és a vége jó volt a gyakorlatnak, a közepe viszont, hogy is mondjam, kissé puha. Megyünk tovább, jövő hétre a madridi fordulóra igyekszünk minél több hibát kijavítani. A pontok magasabbak voltak, mint egy hete Szlovákiában, ami örömteli, de még rengeteget kell dolgoznunk, és akkor remélhetőleg még magasabbra jutunk” – mondta Natalija Taraszova, a magyarok szövetségi kapitánya.

A másik két magyar együttes, a klubként szereplő H2O hatodik, a BVSC hetedik helyen zárt. A nyolc elsőségen az oroszok és az ukránok egyenlő mértékben osztoztak, mindkét küldöttség négy-négy aranyérmet visz haza – igaz, az ukránok csak azokban a számokban lettek elsők, amelyekben az oroszok nem indultak.

Az ukránok és az oroszok a legeredményesebbnek járó különdíjat megosztva kapták meg Szabó Tünde sportért felelős államtitkártól.

Az esemény színpompás gálával ért véget, melynek keretében először 90 utánpótláskorú ifjú adott elő a vízben egy közös kompozíciót, majd egy, az óriás-kivetítőn mutatott koreográfiára együtt táncolt az összes résztvevő csapat, valamint a Duna Arénába kilátogatott kétezer főnyi közönség.

Eredmények:
csapatverseny:
1. Oroszország 97,0000 pont
2. Ukrajna 93,3333
3. Izrael 80,6668
4. Magyarország 76,7332

Tovább olvasom

Mi a véleménye?

Melyik vb-dal a nyerő?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Kövess minket

Hirdetés Töltsd le az Orosz Hírek alkalmazást! Szerezd meg: Google Play
Hirdetés

Népszerű