Írjon nekünk

Gazdaság

Budai Gyula: komoly hatással volt a magyar és a brit gazdaságra az orosz embargó

A megjelenés óta

-

Komoly hatással volt a magyar gazdaságra az orosz embargó, és a brit gazdaságot is jelentős negatív hatások érték az Oroszország által bevezetett korlátozó intézkedések miatt – közölte Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa londoni tárgyalásai után.

Az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos megbeszéléseiről beszámolva a KKM pénteki közleményében azt írták: Budai Gyula tárgyalt Michael Tathammel, a brit külügyminisztérium (FCO) Kelet-Európáért és Közép-Ázsiáért felelős igazgatójával, továbbá a környezetvédelmi, élelmezési és mezőgazdasági minisztériumban (DEFRA) Dagmar Droogsmával, EU-agrárstratégiáért és költségvetésért felelős igazgatóhelyettessel, valamint Tim Mordennel, a farmgazdálkodásért felelős igazgatóhelyettessel.

A miniszteri biztos tájékoztatta a brit partnereket az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos magyar álláspontról, szorgalmazta a kelet-közép-európai tagállamok orosz embargó miatti nagyobb kitettségének figyelembevételét és a keletkezett jelentősebb károkat jobban figyelembe vevő kompenzációs mechanizmus uniós kialakítását.

A megbeszéléséken elhangzott, hogy Nagy-Britanniát főként a tej- és sertéságazatban érintette rosszul az orosz embargó, és komoly károkat szenvedett a makrélaexport is. Bár úgy tűnik, Nagy-Britannia arányaiban kevésbé szenvedte meg az orosz intézkedéseket, a károk nem elhanyagolhatók. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a kezelési mechanizmusokat tekintve az állami “betárazás” nem lehet megoldás, és mindkét ország képviselői megállapították, hogy használnak hasonló kezelési mechanizmusokat, például alternatív piacokat kutatnak fel és kedvezményes hiteleket helyeznek ki.

Egyetértés volt abban is, hogy a kiesett oroszországi export miatt a termékek feleslegként megjelenhetnek az EU belső piacán, lenyomva az árakat és ezzel további károkat okozva a gazdáknak. Budai Gyula partnereivel közölte: Magyarország gazdasága nyitott, így az Oroszország által elrendelt embargó miatt komoly veszteség érte az országot. E veszteség nagyobb része a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban tapasztalható, de jelentős a magyar-ukrán kapcsolatok visszaesése is.

A miniszteri biztos elmondta: Magyarország az orosz embargóból adódó veszteségeit alternatív piacok felkutatásával csökkenti. Erős növekedésnek indultak a magyar-török kereskedelmi kapcsolatok, és Németországgal, Szlovákiával, Csehországgal, Szerbiával és a távol-keleti piacokkal – Japánnal, Dél-Koreával – is jelentős volt a külkereskedelmi forgalom-növekedés. Emellett a magyar termékeknek új lehetőséget, piacot jelent Szingapúr, Malajzia és Indonézia – magyarázta.

Budai Gyula tárgyalásain megerősítette: Magyarország megszavazta az Oroszországot érintő uniós szankciókat, de az EU-nak tekintettel kell lennie arra is, hogy a következményeket a tagállamok nem egyenlően viselik.

Megosztás
Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Gazdaság

Az orosz GDP 1,6 százalékkal nőtt az első tíz hónapban

A megjelenés óta

-

Írta:

Az orosz hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékkal nőtt az idei első tíz hónapban éves összevetésben. Az első kilenc hónapban a gazdasági bővülés nagyobb, 1,8 százalék volt.

Ugyancsak az orosz statisztikai hivatal honlapján hétfőn megjelent adatok szerint a kiskereskedelmi forgalom 0,8 százalékkal bővült a januártól október végéig tartó tíz hónapban éves szinten. A kilenchavi bővülés szerényebb, 0,5 százalék volt.

A mezőgazdasági termelés tízhavi növekedése 2,9 százalékra lassult a kilenchavi 3,8 százalékról, éves szinten.

Az októberi orosz munkanélküliségi ráta 5,1 százalékra emelkedett a szeptemberi 5 százalékról.

A termelői áremelkedés 1,2 százalék volt októberben a szeptemberi 0,4 százalék után. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

Gazdaság

Roszatom: minden biztonsági előírásnak megfelelnek az új paksi blokkok

A megjelenés óta

-

Írta:

MTI Fotó: Illyés Tibor

Minden biztonsági előírásnak, így a fukusimai erőmű-katasztrófa utáni szigorúbb előírásoknak is megfelelnek majd a paksi atomerőmű új blokkjai – mondta Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős első vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, a nukleáris ipari beszállítók Atomex-Europe elnevezésű konferenciáján.

Kiemelte, hogy a Roszatom soha nem ajánl olyan projekteket külföldön, amiket korábban Oroszországban nem valósítottak meg sikerrel. Hozzátette, hogy a belföldi beszállítók 40 százalékos részvételét átlátható beszerzési eljárásokkal biztosítják.

Süli János, a paksi atomerőmű új blokkjainak tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter a rendezvényen hangsúlyozta, hogy a jövő nem az olcsó munkaerőről, hanem az olcsó áramról és a jól fizetett munkaerőről szól. Hozzátette, hogy az építkezés előkészítő munkái 2018-ban, a reaktorblokkok kivitelezési munkálatai pedig 2020-ban indulhatnak. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

Gazdaság

Videó: új repülőteret kapott Rosztov-na-Donu

A megjelenés óta

-

Írta:

Látványos légi felvételeket készítettek Rosztov-na-Donu új nemzetközi repülőteréről. A Platov nemzetközi repülőteret várhatóan idén decemberben adják át.

A városban számos infrastrukturális beruházás zajlik a 2018-as labdarúgó-világbajnokság miatt.

 

Megosztás
Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű