Írjon nekünk

Kultúra

A politikai terror áldozatai a Szovjetunióban

A megjelenés óta

-

Szovjet börtönA volt Szovjetunió különböző régióiban elkészítik és kiadják az Emlékezet könyveit a politikai megtorló intézkedések áldozatairól. Ezek a könyvek alapvetően rövid életrajzi igazolásokat tartalmaznak az agyonlőtt, lágerekbe hurcolt, erőszakkal a munkatelepekre deportált, munka-seregekbe mozgósított emberekről. Ezek az igazolások emberek százezrei számára szükségesek, mind országunkban, mind a világ más országaiban, ahol honfitársaink élnek, azért, hogy egyáltalán bármilyen értesülést szerezhessenek rokonaik sorsáról. Szükségesek a történészek, a tájkutatók, a tanárok, az újságírók számára. De még ha tartalmazza is egy ember életrajzi adatait valamelyik Emlékezet könyve, nagyon nehéz erről tudomást szerezni: ezeket a könyveket rendszerint alacsony példányszámban (100-1000) adják ki és eladásra szinte nem is kerülnek. Még Oroszország fő könyvtáraiban sem található meg a kiadott martirológiák teljes gyűjteménye. Annak érdekében, hogy megőrizzük az áldozatok emlékét és segítsünk az embereknek felidézni családjuk történetét, a „Memorial” Társaság 1998-ban elkezdte egy egységes adatbázis létrehozását, összegyűjtve a már megjelent, vagy még csak megjelentetésre előkészített regionális Emlékezet könyveinek információit.

Az érthetőség kedvéért, kiknek a neveivel is lehet találkozni ezeken a listákon, emlékeztetünk azokra az alapvető kategóriákra, melyekben számon tartjuk a SZU-ban végbement tömeges politikai megtorló intézkedések áldozatait.

I. Az első tömegkategória  – azok az emberek, akiket politikai vádakkal tartóztattak le az állambiztonsági szervek (VCSK – OGPU – NKVD – MGB – KGB) és bírósági vagy kvázi-bírósági eljárással ítéltek halálra, lágerekben vagy börtönökben letöltendő különböző időtartamú szabadságvesztésre, vagy száműzetésre.

A különféle előzetes becslések szerint, az 1921-től 1985-ig terjedő időszakban ebbe a kategóriába 5-5,5 millió ember tartozik. Az Emlékezet könyveibe, így adatbázisunkba is, leggyakrabban az 1930-53-ig terjedő időszakban szenvedett emberek adatai kerültek. Ez nemcsak azzal magyarázható, hogy ebben a periódusban hajtották végre a legnagyobb tömegeket sújtó megtorló intézkedéseket, hanem azzal is, hogy a rehabilitálás folyamata, amely a hruscsovi időszakban kezdődött, s amely a peresztrojka idején újrakezdődött, elsősorban éppen a sztálini terror áldozatait érintette, s mindenekelőtt  – az 1937-1938-as terror áldozatait.

Kevésbé teljesen tükrözi az adatbázis a még korábbi, az 1929-ig terjedő időszak politikai megtorló intézkedéseinek áldozatait. A szovjethatalom legeslegkorábbi megtorlásai, még 1917-1918-ban, s a polgárháború időszakában, olyannyira hiányosan és ellentmondásosan dokumentáltak, hogy egyelőre még a méretei sincsenek megállapítva.  Általában nehezen lehet korrekten felbecsülni a „vörösterror” statisztikáját: ebben az időszakban nemritkán zajlottak tömeges, bírói ítélet nélküli leszámolások az „osztályellenséggel”, s ez, természetesen, semmilyen módon nem került rögzítésre a dokumentumokban. Az áldozatok száma a szakirodalomban, 50-100 ezer és több mint egymillió fő között ingadozik.

Azok a politikai elítéltek, akiket Sztálin halála és a tömegeket sújtó terror befejezése után ítéltek szabadságvesztésre, ha bemutatásra kerülnek is némely Emlékezet könyvében, csupán hiányosan. Sajnos, technikai okokból, a „Memorial” Tudományos-információs és Tájékoztató Központ (Moszkva) által, az 1953-1985 közötti politikai megtorló intézkedésekről összegyűjtött adatoknak csupán mintegy a felét sikerült előkészítenünk a jelen kiadáshoz  – ez hozzávetőleg ötezer igazolás a politikai okokból letartóztatottakról, a legújabb időszakból.

II. A politikai okokból üldözöttek másik tömegkategóriája  – a parasztok, akiket „a kulákság, mint osztály megsemmisítése”-kampány folyamán, adminisztratív eszközökkel űztek el lakóhelyükről

1930-1933 között, különböző becslések szerint, összesen 3-4,5 millió ember kényszerült elhagyni szülőfaluját. Kisebb részüket letartóztatták és golyó általi halálra ítélték, vagy lágerbe zárták. 1,8 millió fő „speciális telepes” lett az európai Észak, az Urál, Szibéria és Kazahsztán lakatlan területein. A maradékot megfosztották vagyonától és saját lakóterületük határain belül széttelepítették őket. Azonkívül, a parasztok tömegesen szöktek a falvakból a nagyvárosokba és az ipari építkezésekre, megmenekülve a repressziótól, a kollektivizálástól és tömeges éhínségtől, a sztálini agrárpolitika következményétől, amely, különböző becslések szerint, 6-9 millió emberéletet követelt.

III. A politikai megtorló intézkedések áldozatainak harmadik tömegkategóriája  – a hagyományos lakhelyeikről teljes egészében Szibériába, Közép-Ázsiába, Kazahsztánba deportált népek. Ezek az adminisztratív módon végrehajtott deportálások a háború éveiben, 1941-1945 között öltötték a legnagyobb méreteket. Egyeseket preventív céllal telepítettek át, mint az ellenség potenciális segítőit (koreaiak, németek, görögök, magyarok, olaszok, románok), másokat a németekkel való együttműködéssel vádoltak a megszállás idején (krími tatárok, kalmükök, kaukázusi népek). A száműzöttek és a „munka-seregbe” mozgósítottak száma mintegy 2,5 millió fő volt (ld. a táblázatot). Máig sincsen szinte egyetlen Emlékezet könyve sem, amelyet a deportált nemzetiségi csoportoknak szenteltek volna. A ritka példák között említhetjük a kalmük nép Emlékezet könyvét, melyet nemcsak dokumentumok, hanem szóbeli megkérdezések alapján állítottak össze, ill. a Kabard-Balkár Köztársaságban kiadott Emlékezet könyvét.

 

Nemzetiség A deportálás éve Száműzöttek száma (becsült átlag)
Koreaiak 1937-1938 172 000
Németek 1941-1942 905 000

Finnek, románok és más, Németországgal szövetséges államok nemzetiségei

1941-1942 400 000
Kalmükök 1943-1944 101 000
Karcsájok 1943 70 000
Csecsenek és ingusok 1944 485 000
Balkárok 1944 37 000
Krimi tatárok 1944 191 000
Mesket-törökök és más Kaukázusontúli nemzeti-ségek 1944 100 000
Összesen 2 461 000

E hatalmas embertömegen kívül, különböző időben nagy számban deportáltak politikai okokból egyes nemzetiségi és társadalmi csoportokat, alapvetően a határmenti régiókból, a nagyvárosokból. Ezen csoportok képviselői, akiknek a számát meglehetősen nehéz megállapítani (előzetes becslések szerint, az 1920-as évek kezdetétől az 1950-es évek kezdetéig  – több mint 450 ezer ember) eléggé ritkán szerepelnek az Emlékezet könyveiben. Ugyanez mondható el az 1939-1941 folyamán az „új területekről”  – Észtországból, Lettországból, Litvániából, Nyugat-Ukrajnából, Nyugat-Fehéroroszországból, Moldáviából deportált, megközelítőleg 400 ezer főről. Ezek közül az emberek közül mintegy 100 ezer személy neve szerepel kiadványunkban  – ezeket a neveket alapvetően a „Memorial” Társaság Lengyel programjának munkája eredményeként tártuk fel. Ha pedig az e területekről a háború után történt deportálásokról beszélünk, úgy, sajnálatosan, a publikált listákon ezen emberek neveinek száma egészen csekély.

Azoknak a személyeknek a száma, akiket nem bírósági (vagy kvázi-bírósági) eljárásban, hanem adminisztratív módon sújtottak a megtorló intézkedések, 6,5-7 millió fő. Közülük hozzávetőleg egymillió fő igazolása szerepel a publikált listákon  – alapvetően a kuláktalanítás „speciális telepesei” és a totális deportálásnak alávetett népek áldozatai. Természetesen ők kis része mindazoknak, akik keresztülmentek a munkatelepek, a speciális telepek, a munka-seregek, a száműzetés poklán  – mindazon, amit egyszerűen „adminisztratív megtorlásnak” neveznek.

A lakosság egyéb, politikai üldöztetés és diszkrimináció sújtotta kategóriáiról szólva, nem feledkezhetünk meg a „nem megfelelő” foglalkozás vagy társadalmi származás miatt a polgárjogaiktól megfosztott emberek százezreiről (csupán a Novoszibirszki terület Emlékezet könyvében található a represszió áldozatainak olyan kategóriája, mint „jogfosztottak”), és az 1920-as parasztfelkelés elfojtásakor bírói eljárás nélkül agyonlőttekről, a börtönökben 1941-ben ítélet nélkül kivégzettekről, s a háború éveiben a Különleges osztagok ítéletei alapján a fronton agyonlőttekről, a hazatelepítettekről (alapvetően a volt Ostarbeiter-ekről és hadifoglyokról), a szűrőlágerek kényszermunkásairól és sok-sok más személyről.   

Összehasonlítva az általunk máig összegyűjtött 2,6 millió igazolást az óvatos és mértéktartó általános statisztikai becslésekkel, arra a szomorú következtetésre jutunk: a legoptimistább számítások szerint is, megközelítőleg a 20 százalékát sikerült egybegyűjtenünk a SZU-ban végbement állami terror áldozatai neveinek. (Az áldozatok teljes létszámáról szólva, e terminusnak az Oroszországi Föderáció „A politikai megtorló intézkedések áldozatainak rehabilitációjáról” szóló, az 1991. 10. 18.-i törvényéből következő értelmezéséből indulunk ki.)

Így festenek a nevek sokéves gyűjtőmunkájának végső számításai, sok embernek sok régióban végzett munkájának az eredménye. Ekkora szakadék tátong a terror statisztikája és az áldozatairól szóló személyes emlékezet között. Hiszen a politikai terror vitathatatlan áldozatain kívül, akiknek a nevei már felkerültek, vagy előbb-utóbb kétségkívül fel fognak kerülni az Emlékezet könyveinek lapjaira, milliónyian voltak azok, akiket különböző jelentéktelen „bűn”-cselekmény és fegyelmi vétség miatt marasztaltak el. Őket hagyományosan nem számítják a politikai megtorló intézkedések áldozatai közé, jóllehet sok megtorló kampány, amelyet a milícia erőivel folytattak le, leplezetlenül politikai indíttatású volt. Az elmondottakból világos, hogy még mindig csak a kezdetén vagyunk az emberekről, a külön-külön mindenkiről szóló emlékezés „helyreállításának” útján. A munka oroszlánrésze változatlanul előttünk áll.

A publikált listákon rajta vannak szinte valamennyi, orosz nyelven megjelent Emlékezet könyvének adatai, valamint nagy terjedelemben olyanok, amelyeket eddig nem tettek közzé. Ennek ellenére a közzétett adatok olyannyira nem teljesek, hogy helyénvalóan már nem is hiányosságról, hanem töredékességről kell beszélnünk. Ennek van néhány oka. Először, a listák alapvetően az Oroszország területén végbement megtorlást tükrözik (a listáknak mintegy 90 %-a). A Kazahsztánból kapott adatok összességében 100 ezer, a Fehéroroszországból kapottak  – megközelítőleg 80 ezer nevet tartalmaznak. Ez igen jelentős része azoknak az áldozatoknak ezen köztársaságokban, akiket bírósági vagy kvázi-bírósági eljárásban ítéltek el a megtorlás során. Ukrajnából nagyon töredékes adatok vannak: onnan mindössze körülbelül 40 ezer igazolást sikerült kapnunk (alapvetően az Odesszai területről és igen kis mértékben Harkovból és Mariupolból)  – a szám természetesen teljességgel aránytalan az Ukrajna területén végbement represszió méreteivel. Töredékesek az adatok még két köztársaság esetében: Kirgizia  – mintegy 12 ezer igazolás, Üzbegisztán  – mintegy 8 ezer. Sajnálatosan, egyik esetben sem túl informatívak ezen igazolások. A többi volt szövetségi köztársaságból egyáltalán nem mutattak be adatokat.

Nem volt lehetőségünk arra, hogy az egységes adatbázisba felvegyük az Oroszország határain túl kiadott Emlékezet könyveinek egész sorát. Nevezetesen Litvániában, Lettországban, Észtországban, Ukrajnában, Moldáviában jelennek meg gondosan előkészített, a represszió áldozatai neveinek jegyzékét (összességében néhány százezer fő) tartalmazó kiadványok, ezeknek az országoknak az állami nyelvén, ami teljesen természetes. Azonban, sajnálatosan, orosz írásmódja nincsen a neveknek, annak ellenére sem, hogy azokat, s az életrajzi adatokat általában, a megtorló hatóságok ügykezeléséből vették át, amelyek rendszerint orosz nyelven folytak. Az elkerülhetetlenül pontatlanul vissza-fordított, a hivatalos dokumentumokban rögzítettel nem egyező vezeték- és keresztnevek felvétele a közös adatbázisba, ezeknek az igazolásoknak a kutatási értékét a nullához közelíti.

Sajnálatos, hogy a represszió áldozatainak emlékét megörökítő munkában hiányzik mindenfajta államközi koordináció.

Tudjuk azonban, hogy a balti államokban, Ukrajnában, Kazahsztánban komoly állami programok vannak a politikai terror áldozatai emlékének megőrzésére, s néhányban közülük (Lettország, Litvánia, Észtország) a terror áldozatául esettek nevei jegyzékének összeállítása már befejeződött, vagy hamarosan befejeződik. Másfelől, semmit sem tudunk arról, hogy a represszió áldozatai neveinek megörökítéséről bármiféle munka folyna Grúziában, Örményországban, Azerbajdzsánban, Tadzsikisztánban és Türkméniában. Úgy véljük, hogy mindaddig, amíg valamennyi, egykor a Szovjetunióhoz tartozó országban nem kerül kidolgozásra államok közötti szinten közös nemzetközi program a politikai terror történetének kutatására és az áldozatok emlékének megörökítésére, nem beszélhetünk egyetlen, teljességében összeállított névjegyzékről sem. Másodszor, mind Oroszországban, mind a volt Szovjetunió néhány más országában az Emlékezet könyvének összeállítása szorosan összefügg a politikai megtorló intézkedésektől szenvedettek jogi rehabilitációjának folyamatával. Ennek a folyamatnak pedig megvoltak és megvannak a maga nehézségei. A munka hatalmas terjedelme arra késztette a rehabilitációval foglalkozó különböző osztályok munkatársait, hogy eleinte csupán a „nyilvánvaló”, a rehabilitációs eljárás alá a formai jegyek alapján eső esetekkel foglalkozónak, tekintet nélkül a vád tartalmi oldalára, tehát azon személyek rehabilitálásával, akiket az 58-10 tc. („ellenforradalmi propaganda és agitáció”) alapján ítéltek el. Minden fennmaradó esetet nemritkán félretettek, „másodrangúként” kezeltek, hacsak, természetesen, nem érkezett valamiféle kezdeményezés az érdekelt személyek részéről. „Másodrangú” ügyeknek számítottak azok is, ahol a vádak a Büntető Törvénykönyv néhány törvénycikkelye alapján fordulnak elő  –  az 58. alapján, összekapcsolva más, például a szolgálati-hivatali, katonai, stb. törvénycikkelyekkel. Addig a pillanatig, amíg ezekben az ügyekben, ezek jelentős részének különböző eseteiben a rehabilitációs eljárást lefolytatták (2002-2005),  az   Emlékezet  könyveit sok régióban már kiadták és a 2000-es évek rehabilitációs    eljárásainak    eredményei ezekbe  a Könyvekbe nem kerültek be. Következésképpen, a publikált listákról is hiányoznak. Ám nemcsak erről van szó. Teljes   meggyőződéssel állítjuk, hogy a rehabilitáció  folyamata,  amelyet Oroszországban nemrégiben siettek gyakorlatilag befejezettnek nyilvánítani, még koránt sincs befejezve.  Elmaradások vannak a rehabilitálás munkájában a                                                                                                                                              polgárháború politikai megtorló intézkedéseivel, a  parasztfelkelések  résztvevőinek ügyeivel,  a  Honvédő háború időszakával, a lágerbeli ellenállással kapcsolatban.  Jelentős hiányosságokat  vetítenek  e lőre magának, a rehabilitációról szóló oroszországi törvénynek a hibái is, beleértve néhány pontatlan, összemosódó megfogalmazását. Azonban alighanem az a leglényegesebb, hogy magának a rehabilitálásnak a ténye egyáltalán nem jelenti azt, hogy a rehabilitált személy neve automatikusan bekerül akár az Emlékezet könyvébe, akár valamilyen elérhető adatbázisba, akár a represszió áldozatainak néhány újságban publikált névjegyzékébe. A rehabilitálásról szóló határozatot csatolják a vizsgálati ügyhöz, értesítést arról, hogy a rehabilitáció megtörtént, ha kap is valaki, úgy csak a rehabilitált személy rokonai (ha a rehabilitálást az ő kérvényük alapján kezdték meg), a rehabilitált neve az archivumban marad, nagyobbrészt nem nyilvánosakban. Harmadszor, Oroszországban a regionális Emlékezet könyveinek előkészítése és kiadása, maguknak a régióknak a dolga. Az országban nem létezik állami program a politikai megtorló intézkedések áldozatai emlékének megörökítésére. Nincs semmilyen szövetségi normatív törvény, amely az Emlékezet könyveinek előkészítését és kiadásait előírja, nincsen kidolgozva egységes metodika, sem a beválogatás általános kritériumai. Ezért ezeknek a könyveknek az előkészítése ügyében teljes ellentmondásosság uralkodik. Van, ahol az ilyen könyveket a helyi közigazgatási szervek készítik el és adják ki, vagy külön hivatalos szervek, melyek így vagy úgy kapcsolódnak a rehabilitálás problémájához (az áldozatok jogainak helyreállításáért alakult regionális bizottságok, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat regionális szervei, ügyészségek, stb.), van, ahol   – tudományos és kulturális-tájékoztató szervezetek, van, ahol a kiadás a közösség kivételes erőfeszítései által, a regionális hatalmi szervek minimális támogatása mellett, vagy teljesen anélkül valósul meg. Mindez óriási „földrajzi” kimaradásokat okoz a nevek megörökítése során. Ugyanakkor az Oroszországi Föderáció 9 régiójában  – a Tengermelléki, a Vologdai, Szaratovi, Tambovi, Voronyezsi, Penzai, Kamcsatkai területeken, Csuvasföldön, Kabard- és Balkárföldön az anyagok legalább az Emlékezet könyvei első kötetei számára rég elő vannak készítve, ám nem adják ki a finanszírozás hiánya miatt. Itt-ott  – Burjátföldön, a Kalinyingrádi, Cseljabinszki területeken  – ezeknek a könyveknek az előkészítése folyamatban van. A Brjanszki és a Volgográdi területeken, Dagesztánban, Karacsáj-Cserkeszföldön az Emlékezet könyvei előkészítéséhez pedig még hozzá sem fogtak. Ha a már megjelent kiadásokról beszélünk, annak kérdésében, hogy kiket vegyenek föl az Emlékezet könyvébe, minden régió a maga belátása szerint dönt. Egyes Emlékezet könyvei csak az 1930-1940-es és az 1950-es évek elejének represszióját mutatják be, másokban a listákra felvették az 1920-as években  szenvedett embereket is,  a  polgárháború alatti „vörösterror” egyes  áldozatait  is  és néhány politikai elítéltet is a posztsztálini időszakból. Bizonyos regionális kiadásokban a jegyzékbe történő felvétel egyedüli alapjául az 1991. 10. 18. törvénynek, s az azt megelőző állami-jogi rendelkezéseknek megfelelően történt rehabilitáció szolgál; másokban elegendő alapot képez a vizsgált represszió elvi megfelelése a rehabilitálás, törvény által megállapított formális feltételeinek; van, ahol a szerkesztők a saját politikai-jogi elképzeléseikből indulnak ki. Moszkvának, Szentpétervárnak, a Tyumenyi területnek máig megjelent Emlékezet könyveibe a politikai megtorló intézkedéseknek csak azon áldozatai kerültek egyelőre, akiket kivégeztek; a kalmük nép Emlékezet könyvébe csupán azokat vették fel, akik a speciális telepeken haltak meg. Ezeket a döntéseket többnyire könnyen meg lehet magyarázni. Ily módon a represszió gigantikus, teljes számadatai mindkét fővárosban arra késztetik a szerkesztőket, hogy valamiféle „sorrendiséget” állapítsanak meg, szükségképpen sokéves munkatervükben. Kalmükföldön pedig a totális kitelepítés oda vezetett, hogyha az Emlékezet könyvébe valamennyi deportált személyt felvették volna, akkor az, a lakosság személy szerinti összeírását tartalmazó publikációs anyaghoz lenne hasonlatos, belevéve minden kalmüköt, aki az 1943 és 1956 közötti időszakban született.

Különösen kevéssé jelennek meg valamennyi regionális kiadványban azok, akiket a politikai üldöztetés nem bírósági vagy kvázi-bírósági, hanem adminisztratív eljárásban sújtott. Az „adminisztratív megtorlásokat” különböző mértékben tükrözi mind a húsz kiadvány. Pedig ezek a megtorlások  – a száműzetések, a kiutasítások, a kitelepítések a speciális telepekre, a kényszermunkára mozgósítások –  emberek millióit sújtották, mint már mondottuk. Annak fő oka, hogy az Emlékezet könyveiben az adminisztratív megtorlások bemutatása csekély mértékű, az, hogy ezen ügyekben a rehabilitálás folyamatának elindítását kérvényezni kell: az állami szervek ezt nem folytatják le kötelező eljárásban, hanem maguknak az elszenvedőknek a kezdeményezésére, vagy azokéra, akik képviselik az ő érdekeiket. Ennek megfelelően, a rehabilitáció, nyilvánvalóan, itt sem teljes. Azonkívül, míg a bírósági vagy kvázi-bírósági politikai megtorló intézkedések esetében az adatok alapvető forrása az elszenvedő személy büntetőügye, azoknak a helyzete, akiket adminisztratív megtorló intézkedések sújtottak, jóval bonyolultabb. Egybegyűjteni a sokféle, rendszerint gyér, a különböző hivatali és állami levéltárakban, a különböző régiókba szétszórtan található dokumentumokat, melyek adatokat tartalmaznak, például a száműzött parasztról  – ez titáni feladat és szinte teljesíthetetlen. E feladatnak, nézetünk szerint, legsikeresebben a Csitai terület, s a Habarovszki kerület Emlékezet könyvei tettek eleget.

Egészében véve pedig, ahhoz hasonlóan, ahogyan a névjegyzék teljességét a SZU viszonylatában nem lehetséges elérni a szovjet terror áldozatai emléke megörökítésének államközi programja nélkül, úgyszintén egyáltalán nem lehetséges az Oroszországi Föderáció területén végbement represszió vonatkozásában sem a jegyzék átfogó teljességére törekedni, széles, az áldozatok emlékét megörökítő állami, vagy inkább állami-társadalmi program létrehozása nélkül, amely magába foglalja a regionális Emlékezet könyveinek koordinációs előkészítését és kiadását.

Az általános koordináció hiányával magyarázható az Emlékezet könyvei számára összeállítandó igazolások esetében az egyforma standardok hiánya is. Alapforrásainkban  – a regionális Emlékezet könyveiben –  a felvett adatok jellege igen változó: kezdve a represszió áldozatainak minimális, „beállított” adataitól (vezetéknév, keresztnév, apai név, születési év és hely, lakhely, ráadásul utalások nélkül arra, pontosan milyen megtorló intézkedést foganatosítottak)  – az életrajzi vázlatig, amely olykor szinte enciklopédikus jellegű. Mindez sok dologtól függ: milyen források voltak elérhetők a szerkesztők számára, ezen források közül melyeket részesítették előnyben, mely információkat tekintették elsődleges fontosságúnak az illető személyről, s a vele történtekről. Természetesen nemcsak arról van szó, hogy nagyon gyakran a rendelkezésre álló életrajzi adatok  csupán a rehabilitációs folyamat „hulladékának” bizonyulnak, de szó van a hiányosságról is és bizonyos mértékig maguknak az irattári forrásoknak a pontatlanságáról is. Továbbá, amikor bírósági eljárásban kiszabott politikai megtorló intézkedésekről beszélünk, s az információk a vizsgálati ügyig nyúlnak vissza, mely rendszerint tartalmazza az összes szükséges adatot, megkockáztatjuk, nem teljesen pontos képet kapunk.  Például, a vizsgálati ügyiratban leggyakrabban a letartóztatás előtti utolsó munkahely van feltüntetve, de az illető személyt gyakran elbocsátották eredeti munkájából még a letartóztatás előtt, ő pedig kénytelen volt pénzt keresni, ahogy lehetett. Végeredményében, az orosz irodalom professzora szerepelhet úgy az ügyiratban, mint a kerületi kultúrház könyvtárosának segítőtársa, vagy mint segédnyilvántartó a raktárban, stb. . Pontatlanságok és eltérések a családi emlékezettől lehetségesek a letartóztatás dátumában, amelyet gyakran korábbra kelteztek, a letartóztatott személy otthoni címének vagy száműzetési helyének elírásában az irattári-vizsgálati anyagban, egyéb adatokban. Az adminisztratív megtorlások esetében információt kapni, ráadásul személyi jellegűt, még nehezebb. Elég annyit mondanunk, hogy sok, a kuláktalanítással és a deportálással kapcsolatos dokumentumban a nyilvántartásba vétel alapegységéül nem az egyes személy számított, hanem egészében a család.

S végezetül. Olykor az Emlékezet könyveiben ismétlődnek egy és ugyanazon nevek. Ilyen párhuzamosság abból adódhat például, hogy az illető személy a listára került egyik régióban azért, mert itt élt és itt sújtották  politikai megtorló intézkedések, a másikban pedig azért, mert ide száműzték a speciális telepre.  Azonkívül, az utóbbi években egy egész sor Emlékezet könyvébe kezdték felvenni a „földik” neveit  – az egy adott régióban született, de a politikai megtorló intézkedések által egy másikban sújtott emberekéit. Emellett, forrásként nem a vizsgálati ügyeket veszik, hanem azon régiók Emlékezet könyveinek adatait, ahol az illető személyt a megtorló intézkedések sújtották, az információ olykor „A politikai terror áldozatai a SZU-ban” disc-ünk korábbi kiadásából származik. Ez a megközelítés kétségkívül helyénvaló a tájkutatás szempontjából, de kiadványunkban az információk párhuzamosságához vezet. Amikor egybegyűjtöttük az igazolásokat a különböző regionális Emlékezet könyveiből, akkor csupán részben tudtuk kiküszöbölni a nevek ismétlődését  – ezt teljességében elvégezni, egyszerűen nem volt fizikai lehetőségünk. Ez a munka nem teljesen automatikus művelet, mivel olykor a „másodpéldány””-felírások kiegészítő információkat tartalmaznak. Megjegyezzük egyébként, hogy a különböző felírások, amelyekben egyazon emberről van szó, korántsem mindig „másodpéldányok”, ezek elég gyakran különböző politikai megtorló intézkedésekről szólnak, amelyek az illető személyt különböző időben sújtották.  Egynémely Emlékezet könyvét, amely az utóbbi években jelent meg, sajnálatosan, egyáltalán nem sikerült bevonni albumunkba, a cikkek nem egységesített formátuma miatt. Az ilyen cikkek formátumának egységesítése, a szükséges információk kiszűrése és a hiányzó adatok keresése, minden egyes eset külön megvizsgálását követelte volna, amelynek lefolytatása hosszadalmas időt vesz igénybe. Elnézést kérünk mindazoktól, akiknek az anyagait a fentebb említett okok miatt nem tudtuk integrálni a közös adatbázisba. Ugyanakkor „A politikai terror áldozatai a SZU-ban” disc 4. kiadásának előkészítésekor, amely a publikált listák alapjául szolgált, nem csupán a nemrégiben a különböző régiókban megjelent Emlékezet könyveinek anyagait vontuk be, hanem egy sor kiegészítő forrás adatait is. Különösen kívánatos volna itt kihangsúlyozni:

– az adminisztratív politikai megtorló intézkedések áldozataival kapcsolatos információkat, amelyeket az oroszországi belügyi igazgatóság információs központjaitól kaptunk, az Oroszországi Föderáció Belügyminisztériumának Fő Információs-elemző Központja rehabilitációs ügyekkel foglalkozó osztályán keresztül  – több mint 750 ezer új név a Föderáció 60 szövetségi egységéből;

– a represszió áldozatainak különböző kategóriáival kapcsolatos adatokat azon régiókból, ahol nincsenek még Emlékezet könyvei: Burjátföldről, Dagesztánból, Ingusföldről, Kabard- és Balkárföldről, Karacsáj- és Cserkeszföldről, Csuvasföldről, a Tengermelléki kerületből, a Vologdai, Voronyezsi, Kalinyingrádi, Kamcsatkai, Penzai, Szaratovi, Tambovi, Cseljabinszki területekről;

– a Belgorodi, Asztrahányi, Tveri területek és Szentpétervár Emlékezet könyveinek anyagait, a soronkövetkező, még meg nem jelent kötetekből

–  a Moszkvai Ügyészség rehabilitációs eljárásainak anyagait az utóbbi tíz évből (mintegy 20 e. név);

– az adatokat a politikai megtorló intézkedések által sújtott moszkvaiakról, amelyeket a Moszkovszkaja Pravda újság adott át számunkra (mintegy 15 e. név);

–  a Fehérorosz „Memorial” által rendelkezésünkre bocsátott információkat a represszió áldozatairól (mintegy 80 ezer igazolás);

– a „Nevek visszatérése”-projektből (Nyizsnyij Tagil) átvett 6,5 ezer igazolást a munka-seregben dolgoztatott németekről;

– a több mint 25 ezer speciális telepes nevét az Odesszai Akadémiai Központtól;

Azonkívül, bevontunk információkat a Nemzetközi „Memorial” Társaság néhány regionális szervezetének saját adatbázisából: mindenekelőtt a tomszki, a krasznojarszki, a szentpétervári, a penzai, a permi, a moszkvai szervezetekéiből. A „Memorial” adatbázisába felkerült igazolások teljes száma a disc-en összegyűjtött nevek tömegének természetesen kis hányadát teszi ki. Ugyanakkor, a „Memorial” célirányos kutatóprogramjainak köszönhetően, ezen igazolások elég reprezentatívan tükrözik a represszió áldozatainak némely kategóriáit, melyek rendszerint alig jelennek meg a regionális kiadványokban (például az oroszországi szocialisták és anarchisták, akiket a hatalom konokul és szüntelenül üldözött az évtizedek folyamán, s úgyszintén az 1953 március 5.-e után, a Büntető törvénykönyv „ideológiai” törvénycikkelye alapján elítéltek).

A formátumok, a rendelkezésünkre bocsátott anyagok egymástól lényegesen különböző mennyiségű és minőségű információi, komoly technikai problémákat állítottak elénk. Sajnos, távolról sem minden esetben állt rendelkezésünkre az Emlékezet könyveinek elektronikus változata, vagy azzal megegyező adatbázis. Az anyag jelentős részét (20-25%) kénytelenek voltunk szkennelni. S bár maximálisan törekedtünk rá, hogy kijavítsuk a felismert hibákat, azok egy része kétségtelenül elkerülte figyelmünket. Minden összegyűjtött információt, melyek mind az életrajzi adatok összeállításában, mind a leadás formája szerint igen különbözőek, egységes táblázatos formába kellett szerkeszteni, hogy legalább a minimális keresőmunkát lehetővé tegyük. Ez nem mindig sikerült teljes mértékben. Jó előre elnézést kérünk az összes hibáért és tévedésért, melyek előfordulhatnak kiadványunkban. Reméljük, a jövőben sikerül ezeket kiküszöbölnünk.

Sok száz ember és szervezet erőfeszítése nélkül, mellyel összegyűjtötték a SZU-ban végbement politikai megtorló intézkedések áldozatairól a személyi információkat, jelen munka nem készülhetett volna el.


 

Hálásak vagyunk külföldi kollégáinknak:

* Kazahsztánban a jegyzékeket a Kazah Köztársaság Nemzetbiztonsági Tanácsa (M. Zsakejev), az „Adilet” Társaság (Sz. R. Ajtmambetova, O. B. Harlamova), Asztani város és az Akmolinszk területi „A törvénytelen megtorlás áldozatainak Szövetsége” (V. M. Grinyev) bocsátották rendelkezésünkre; úgyszintén köszönetünket fejezzük ki V. V. Goreckijnek és G. N. Karszakovának (Karaganda);

* Fehéroroszországban  – az adatbázist a Fehérorosz „Memorial” (I. Kuznyecov, … ) bocsátotta rendelkezésünkre, az előkészítésben szintúgy részt vett a „Diarius” Társaság

*  Ukrajnában  – az odesszai területi represszió áldozatainak töredékes adatbázisát és a speciális telepesek listáit az Odesszai Akadémiai Központ (L. V. Kovalcsuk, G. A. Razumov) bocsátotta rendelkezésünkre; Harkovban a listákat G. F. Korotajeva készítette elő, s a Harkovi Jogvédő Csoport (J. J. Zaharov) bocsátotta rendelkezésünkre; Mariupol város Emlékezet könyvének elektronikus változatát G. M. Zaharova („Memorial”) bocsátotta rendelkezésünkre.

* Üzbegisztánban a listákat a „Sahidlar Hotiraszi” („A megtorlás áldozatainak emlékei”) Múzeum és Alapítvány munkatársai készítették elő, vezető, prof. Ny. F. Karimov.

Legőszintébb elismerésünket fejezzük ki sok embernek és szervezetnek Oroszországban, mindazoknak akik hivatali kötelességből vagy a lélek sugallatára foglalkoznak az Emlékezet könyveinek előkészítésével, vagy a politikai megtorló intézkedések áldozatai emlékének megörökítésével kapcsolatos egyéb munkával. Fáradozásuk nélkül ezt a disc-et nem hozhattuk volna létre.  

Segítettek és rendelkezésünkre bocsátották az anyagokat: P. I. Csepkin (Altaj Köztársaság), M. H. Kurkijeva (Ingusföld), N. I. Lafiseva, A. A. Haseva, E. P. Halova, Sz. V. Turcsina (Kabard- és Balkárföld), L. B. Saldanova, A. Sz. Romanov (Kalmükföld), J. A. Dmitrijev (Karélia), M. B. Rogacsev, I. V. Szazsin (Komiföld), F. P. Szarajev (Mordvinföld), M. V. Cserepanov (Tatárföld), Ny. Sz. Abgyin (Hakaszia), J. P. Drozdovszkaja, G. V. Jertmakova, A. J. Krasznova, V. G. Tkacsenko (Csuvasföld), G. D. Zsdanova (Altaji kerület), E. P. Csernyak, Sz. A. Kropacsev (Krasznodari kerület), A. A. Babij (Krasznojarszki kerület), N. A. Sabelnyikova (Tengermelléki kerület), M. A. Usztyinova (Sztavropoli kerület), V. D. Kulikov, A. P. Lavrencov, M. M. Taran (Habarovszki kerület), L. M. Zsuravljev (Amuri terület), O. I. Koritova (Arhangelszk), J. Sz. Szmirnov (Asztrahány), J. J. Weingold (Belgorod), A. I. Szemenov (Vlagyimir), Sz. Ny. Cvetkov (Vologda), V. I. Bityuckij, K. B. Nyikolajev (Voronyezs), A. L. Alekszandrov (Irkutszk), J. I. Szmirnova (Kalinyingrád), N. P. Monyikovszkaja, J. I. Kalinyicsenko (Kaluga), V. I. Saripova (Tver), K. E. Kazancev (Kosztroma), A. F. Vaszenyov (Kurgan), A. A. Medvegyeva, V. A. Harlamov (Nyizsnyij Novgorod), Ny. A. Olsanszkij, Ny. Ny. Traber (Velikij Novgorod), Sz. A. Kraszilnyikov, Sz. A. Papkov (Novoszibirszk), M. A. Szbitnyeva (Omszk), T. J. Alfertyeva (Penza), A. M. Kalih, A. B. Szuszlov (Perm), I. V. Beltyukova (Pszkov), A. J. Blinusov, J. Makarenko (Rjazany), A. G. Koszjakin, L. Sz. Gyelcov, A. D. Nyikityin, V. M. Szeleznyov (Szaratov), T. P. Trofimova (Szverdlovszk), V. M. Kirillov (Nyizsnyij Tagil), A. A. Zabelin, J. V. Kogyin (Szmolenszk), Ny. M. Borodulin, T. A. Krotova, G. I. Hodjakova (Tambov), J. I. Kravcova, I. G. Gyagykin (Tver), B. P. Trenyin, V. A. Hanyevics, J. V. Jakovlev (Tomszk), Sz. L. Scseglov (Tula), Sz. A. Hrulev (Uljanovszk), Sz. V. Kosztyina (Miassz, Cseljabinszki terület), G. A. Zsohova (Jaroszlavl), B. I. Belenkin, G. O. Buvina, N. Sz. Vasziljeva, J. M. Velikanova, A. G. Gladiseva, L. A. Golovkova, M. V. Grant, V. A. Grincsuk, M. I. Gubina, A. E. Gurjanov, N. N. Danyilova, L. A. Dolzsanszkaja, L. Sz. Jeremina, J. Siegert, I. V. Iljicsev, G. V. Jordanszkaja, K. G. Kaleda, A. G. Kozlova, V. M. Korengyuhina, G. V. Kuzovkin, A. G. Lurje, T. V. Lvovics, A. A. Makarov, V. G. Makarov, N. A. Malihina, T. V. Melnyikova, Sz. V. Mironyenko, K. Ny. Morozov, A. P. Nyenarokov, L. G. Novak, I. I. Oszilova, I. Sz. Osztrovszkaja, A. G. Papovjan, N. M. Peremislennyikova, Ny. V. Petrov, A. Z. Racsinszkij, G. N. Szeleznyova, T. A. Szemjonova, T. Szergejeva, A. V. Szokolov, A. K. Szorokin, A. Sz. Sztyepanov, V. A. Tyihanova, N. A. Usackaja, V. Sz. Hrisztoforov, Sz. N. Cibulszkaja, Sz. A. Csarnij, J. L. Csurakova, G. Sz. Svedov, V. A. Sentalinszkij, L. A. Scserbakova (Moszkva), N. M. Balackaja, A. V. Kobak, T. V. Morgacseva, A. J. Razumov, I. A. Flige (Szentpétervár), A. V. Dubovik (Dnyepropetrovszk, Ukrajna).

Különösen hálásak vagyunk a projektet támogató R. G. Nurgalijevnek, Oroszország belügyminiszterének, és helyettesének, A. A. Csekalinnak. Őszinte elismerésünket fejezzük ki az Oroszországi Föderáció Belügyminisztériumának Fő Információs-elemző Központja rehabilitációs osztálya vezetőségének (V. V. Kozin, A. I. Beljukova), akik megszervezték az együttműködést a projektben az Oroszországi Föderáció Belügyminisztériumának regionális információs központjaival.

Köszönjük Oroszország Szövetségi Biztonsági Szolgálata valamennyi irattárosának munkáját, akik részt vettek a regionális Emlékezet könyveinek munkálataiban, és V. Sz. Hrisztoforovét, az Oroszországi Szövetségi Biztonsági Szolgálat irattári részlegének vezetőjéét.

Köszönetünket fejezzük ki Oroszország sok régiója vezetőségének, melyek eleget téve felkérésünknek, anyagokat küldtek: Burját Köztársaság, Dagesztán, Kabard- és Balkárföld, Karacsáj- és Cserkeszföld; az Asztrahányi, a Belgorodi, az Irkutszki, a Kirovi, a Kosztromai, a Pszkovi, a Rosztovi, a Cseljabinszki, a Csitai területeknek.

Felhasználjuk az alkalmat, hogy őszinte köszönetünket fejezzük ki azon szervezeteknek, melyeknek anyagait felvettük kiadványunkba: a „Moszkovszkaja Pravda” újságnak, amely sok év óta állandó figyelmet szentel a represszió témájának, s publikálja az áldozatok listáit, az Oroszországi Föderáció Állami Levéltárának, az Ingus Köztársaság levéltári hivatalának, a Csuvas Köztársaság, az Altaji kerület, a Kurgani, a Nyizsegorodi, a Szverdlovszki és a Tambovi területek állami levéltárainak, a Moszkvai Ügyészségnek, a Mordvin Köztársaságnak, az Arhangelszki és az Uljanovszki területeknek, a belügyi igazgatóságok irattárainak és információs központjainak, a rehabilitáltak jogainak helyreállítására alakult bizottságoknak Moszkvában, az Asztrahányi, a Vlagyimiri, a Szamarai, a Jaroszlavli és sok más területen; a Karél Köztársaság, Komiföld, Tatárföld, a Belgorodi, az Omszki, a Pszkovi, a Tveri területek Emlékezet könyvei szerkesztőségének, a „Memorial” Társaság hakasziai, voronyezsi, krasznodári, krasznojarszki, miasszai, omszki, penzai, permi, rjazanyi, szentpétervári, szaratovi, sziktivkári, tambovi, tomszki, tulai, csebokszári szervezeteinek.

A projekt vezetője – J. Z. Racsinszkij.

Tudományos vezető – A. B. Roginszkij.

Szoftver – V. A. Krahotyin.

Konzultáció – A. J. Danyiel, Ny. G. Ohotyin.

Koordináció – J. B. Zsemkova, Ny. B. Mirza.

*  *  *

A publikált listák alapjául

„A politikai terror áldozatai a Szovjetunióban” disc

4. kiadása szolgált,

amelyet 2007-ben adott ki

 

a Nemzetközi „Memorial” Társaság

(www.memo.ru),

közösen

az Emberi jogok oroszországi megbízottjával

 

az Oroszországi Egyesült Demokrata Pártnak – „Jabloko”

a D. Sz. Lihacsov Nemzetközi Jótékonysági Alapítványnak

a Fejlesztés és együttműködés svájci programjának

 

együttműködésével és támogatásával

 

az internetes változat

a Fejlesztés és együttműködés svájci programjának

támogatásával valósult meg

 

Észrevételeiket és kérdéseiket kérjük az alábbi címre küldjék:

127051, Moszkva, Malij Karetnij-köz 12. sz.

„Memorial” Társaság,

„A politikai terror áldozatai a Szovjetunióban”-projekt.

E-mail: nipc@memo.ru

Tel.: 650-78-83, fax: 609-06-94

1 A MEMORIAL Társaság honlapján közzétett ismertető rövidített változata. A teljes írást ld. http://lists.memo.ru

Megosztás
Hirdetés
loading...
Hozzászólások

Kultúra

Meghalt Dmitrij Hvorosztovszkij orosz sztárbariton

A megjelenés óta

-

Írta:

Ötvenöt évesen meghalt szerda hajnalban Dmitrij Hvorosztovszkij orosz operaénekes. A hírt a TASZSZ hírügynökség a bartion ügynökeitől tudta meg.

A világhírű operaénekes, Dmitrij Hvorosztovszkij két és fél éve küzdött agydaganattal. Az énekes londoni képviselője közleményében azt írta, hogy Hvorosztovszkij élete utolsó napjait egy otthonához közeli hospice-házban, de szerettei körében töltötte.

Hvorosztovszkijnál 2015-ben diagnosztizáltak agydaganatot, és abban az évben lemondta összes nyári fellépését a terápia miatt.

A múlt év végén jelentette be „határozatlan idejű” visszavonulását az operaszínpadtól. Akkor azt is elárulta, hogy betegségével összefüggésben egyensúlyi problémákkal is küzd, ami rendkívül nehézzé tenné számára a színpadi produkciókban való részvételt. Koncerteken azonban továbbra is fellépett, a nagyközönség legutóbb idén júniusban az ausztriai Grafeneggben, Európa egyik legjelentősebb komolyzenei fesztiválján, a Dmitrij és barátai programban hallhatta, láthatta.

2016 áprilisában pedig Budapesten, a Müpában adott nagysikerű koncertet. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

Kultúra

Átadták a Moszkva sétányt Budapesten

A megjelenés óta

-

Írta:

MTI Fotó: Illyés Tibor

Ünnepélyesen átadták kedden Budapesten a Moszkva sétányt, amely közvetlen gyalogos és kerékpáros kapcsolatot biztosít a XIII. kerület és a belváros között – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

Közleményük szerint a rendezvényen Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes felidézte: a 2017 nyarán Budapesten megrendezett FINA vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan számos fejlesztés, beruházás valósulhatott meg. Az egyik ilyen kiemelt projekt volt a Moszkva sétány is, amelyet már a vb idején használhattak az emberek, s most hivatalosan is felavatták.

Leonyid Pecsatnyikov, Moszkva (b) és Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese kezet fog a fővárosi Moszkva sétány avatásán 2017. november 21-én. MTI Fotó: Illyés Tibor

A Moszkva sétány a pesti Duna-part kiemelt fekvésű, de korábban kihasználatlan szakasza, ahol 1150 méter hosszúságban, hét méter szélességű sávban elválasztott gyalog- és kerékpárutat alakítottak ki. Rendezték a zöldfelületeket, egyedi tervezésű utcabútorokat és kerékpártárolókat helyeztek ki, s megkezdték a közvilágítás és az úgynevezett smart city (intelligens város) megoldások előkészítését is. A sétányra úgynevezett okos pontokká alakítható új közvilágítási oszlopokat is tettek, így – Budapesten az elsők között – váltak adottá a feltételei az ingyenes közterületi wifi-szolgáltatás beindításának. A korszerű lámpaoszlopokra energiatakarékos, környezetbarát LED-lámpatesteket szereltek fel – tették hozzá.

Bagdy Gábor a rendezvényen azt is hangsúlyozta, hogy a fejlesztés nemzetközi jelentőségű, “szimbolizálja Moszkva és Budapest jó kapcsolatát, kölcsönös tiszteletét egymás iránt”, továbbá nagy és fontos eredménynek nevezte, hogy az utóbbi időben “újra fejlődésnek indultak a magyar-orosz kapcsolatok”.

Leonyid Pecsatnyikov, Moszkva főpolgármester-helyettese beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a “magyar és az orosz kultúra története, történelme sok száz évre tekinthet vissza”. Vlagyimir Szergejev, Oroszország budapesti nagykövete köszöntő beszédében pedig azt emelte ki a két ország együttműködésének újabb korszakát nyitja meg, hogy mostantól az orosz főváros neve is megtalálható Budapest térképén – olvasható a fővárosi közleményben. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

Kultúra

Együttműködési megállapodást kötött a Fővárosi Nagycirkusz és az Orosz Állami Cirkusz

A megjelenés óta

-

Írta:

Együttműködési megállapodást írt alá a Szentpétervári Nemzetközi Kulturális Fórum zárónapján a Fővárosi Nagycirkusz és a világhírű Orosz Állami Cirkusz (Roszgoszcirk). A szerződés értelmében az intézmények többek között közös előadások szervezéséről, lebonyolításáról és a szakmai tapasztalatok megosztásáról döntöttek – tájékoztatta Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója az MTI-t hétfőn.

A Szentpétervári Nemzetközi Kulturális Fórum egy “gigantikus találkozó”, amelynek keretében számos színházi, utcaszínházi és cirkuszművészeti program zajlott – beszélt a részletekről. Kiemelte, hogy meghívást kapott a programra a magyar Nemzeti Színház, amely Valerij Fokin rendezésében a Dosztojevszkij-novellából írt színdarabot, A krokodilust adta elő, a szentpétervári Juszupov-palotában pedig Szőcs Géza Raszputyin című drámáját mutatták be.

Fekete Péter elmondta, hogy a Roszgoszcirk egy hatalmas cirkuszművészeti intézmény, amely több mint negyven cirkuszt üzemeltet és több ezer cirkuszművészt foglalkoztat. Az ő szervezésükben zajlott a fórum cirkuszművészeti szekciója, amelyen 17 ország cirkuszi vezetői tartottak előadásokat és egyeztetéseket, a zárónapon pedig sor került az együttműködési megállapodások aláírására is.

A Fővárosi Nagycirkusz igazgatója egy plenáris ülésen tartott előadást a magyar cirkuszművészeti programról, amely a művészeti ág közfeladat ellátási lehetőségeit elemezte.

“Ahogyan a színházban a színházpedagógia vagy a múzeumban a múzeumpedagógia, úgy a cirkuszi szférában a cirkuszpedagógia az, amely nagyon komoly közoktatási és köznevelési feladatokat láthat el” – fejtette ki.

Hozzátette: a magyar és az orosz állami cirkusz keretszerződése a közös rendezvények, fesztiválok szervezésén és lebonyolításán vagy egymás produkcióinak befogadásán túl azt is tartalmazza, hogy a magyar cirkuszpedagógiai programról elindulhat egy nemzetközi, közös gondolkodás.

A megállapodást magyar részről Fekete Péter, orosz részről pedig Dimitrij Ivanov, a Roszgoszcirk főigazgatója írta alá. MTI

Megosztás
Tovább olvasom

#ukrán oktatási törvény

Hirdetés

Mi a véleménye?

Ön szerint Ukrajna visszavonja az oktatási törvényt?

Hirdetés

Facebook

Hirdetés

Népszerű