Oroszország hírei

20 éve érkeztek a zsidó bevándorlók a Szovjetunióból Izraelbe

30

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Az izraeli kormány a 20. évfordulóját ünnepli annak a tömeges bevándorlásnak, amikor is a Szovjetunió felbomlását követően egy millió zsidó érkezett Izraelbe a volt szovjet köztársaságokból. Benjamin Netanjahu kormányfő azt mondta, hogy a szovjet zsidók tömeges bevándorlása az Izrael állam egy legnagyobb csodája volt. Netanjahu beszédében elmondta, hogy húsz év telt el azóta, hogy a Szovjetunió lehetővé tette a szabad kivándorlást 1989-ben, amelynek köszönhetően több mint egy millió új bevándorló érkezett Izraelbe és ezzel megváltoztatta a társadalom arcát. Ezek az emberek integrálódtak az élet minden fontos területén – gazdasági és biztonság részen, a tudományban és a gyógyászatban, a sport területén, de részesei lettek az ország kulturális és művészeti életének. Visszatekintve magabiztosan állíthatjuk, hogy ez a bevándorlási hullám volt az egyik legnagyobb csoda Izrael állam történetében – mondta a kormányfő. Beszéde végén a miniszterelnök be szerette volna bizonyítani, hogy milyen jól beilleszkedtek a szovjet bevándorlók a társadalomba, ezért felsorolta az orosz ajkú kormány tagokat is. Külügyminiszter Avigdor Lieberman, idegenforgalmi miniszter Stas Miseznikova, szóvivők Julia Edelstein, Alija Landwehr Soph.

- Hirdetés -

Keress pénzt

Értesülj a legfrissebb hírekről azonnal!

Ez is érdekelhet